2010. március 09., 09:152010. március 09., 09:15
Az önkormányzati képviselő törvénytelenséggel vádolja a városvezetést. Mint ismeretes, egy hónappal ezelőtt a polgári frakció másik tagja, Gáll József is távozott a testületből. Mindkét politikus távozása összefügg a távhőrendszer felújítása körül kialakult helyzettel.
„Tavaly májusban mind a 17 tanácsos – MPP-sek és RMDSZ-esek egyaránt – egyetértett azzal, hogy a fűtésszolgáltatást közbeszerzéssel kiadjuk egy szakmai befektetőnek” – emlékeztetett Antal-Bacsó Sándor, aki szerint ennek ellenére ezt követően olyan lépések történtek, amelyek a közbeszerzési eljárás megkerülését célozták. Szeptemberben pedig elfogadták azt a tanácsi határozatot, amelyben
1 250 000 euróért 25 évre bérbe adtak egy területet a távhőrendszer felújítását vállaló Thermoenergy Kft.-nek, a magyarországi RFV Nyrt. leányvállalatának. Az egyezség értelmében a magyar cég itt felépíthette hőközpontját.
„Ez az összeg fedezte volna a közüzemek összadósságát, és a fűtésszolgáltatáson kívül ez megtarthatta volna az összes többi szolgáltatást” – magyarázta Antal-Bacsó. Kifejtette: októberben újabb határozat született, mely szerint az önkormányzat átveszi a távhőszolgáltatást a közüzemektől és erre egy új osztályt hoz létre. „Ezt a tervezetet nem szavaztam meg, utóbb jogászok is bizonyították, hogy törvénytelen” – érvelt Antal-Bacsó, hozzátéve, hogy a döntést a prefektúra is megtámadta a közigazgatási bíróságon.
Ezután már szó sem esett arról az összegről, amit a Thermoenergynek a hosszú távú bérleti szerződésért kellett volna fizetnie, sőt a testület attól a pertől is elállt, amelyet még az előző önkormányzat kezdeményezett az akkor még siófoki Thermofok Kft. tulajdonában lévő Thermoenergy ellen. Ez ugyanis Pap József polgármester mandátuma alatt már szerződésre lépett a céggel, egy fahulladékkal működő hőközpont létrehozására. Ebbe belefoglalták, hogy amennyiben a hőközpont 2007 őszéig nem szolgáltat, a cég megfizeti a gázzal, illetve fahulladékkal előállított hőenergia közötti árkülönbözetet.
„Nem értem, miért kellett visszakozni” – méltatlankodott Antal-Bacsó. Hozzáfűzte, felháborodását csak tetézte az a tény, hogy januárban Mezei János polgármester újabb szerződést kötött a Thermonergyvel, amelyben 120 lejes gerincvezeték-használati díj kifizetésére kötelezte magát. „Erről a szerződésről nem tudott a testület, holott meg kellett volna vitatni” – érvelt Antal-Bacsó. Hozzátette, felháborítja, hogy jelenleg négy per zajlik a közigazgatási bíróságon, holott ezek megelőzhetők lettek volna, ha ragaszkodnak a törvényességhez.
„Nem mindenki bírja egyformán a strapát, a kezdetektől fenyegettek börtönnel, pénzbírsággal, és érthető, ha a nyomás hatása alatt elbizonytalanodnak az emberek” – indokolta a távozást Simon Katalin-Emese frakcióvezető. Szász Jenő pártelnök ezzel szemben „javaslat nélküli opportunistának” nevezte Antal-Bacsót, aki ellen párttársai már „lépéseket kezdeményeztek”. Hozzátette, szerinte sokan irigylik, hogy Mezei János polgármester megoldotta a több mint húsz éve tartó fűtésproblémát.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.