2009. január 28., 00:072009. január 28., 00:07
„Egy tisztább, zöldebb Kolozsvárért szeretnék dolgozni, ezért vállaltam a megmérettetést, és a kampány ideje alatt szeretném a román és a magyar lakosságot is megszólítani. Nem teszek majd különbséget, hiszen magyarként egy román párt színeit képviselem.” László Csaba ugyanakkor elmondta, nem ismeri az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt közti megállapodást, és nem kívánja kommentálni a szövetség helyi szervezetének döntését, hogy nem indít saját jelöltet a polgármester-választáson. „Nem hinném, hogy a magyar jelölteknek aggódniuk kéne amiatt, hogy az RMDSZ elveszít fontos tisztségeket, ennek a megmérettetésnek nem ez a tétje szerintem” – mondta a Zöld Párt jelöltje.
Mint ismeretes, az RMDSZ már csütörtökön bejelentette, hogy nincs saját jelöltjük a városvezetői tisztségre, a Magyar Polgári Párt (MPP) viszont vasárnapi ülésén úgy döntött, önálló jelöltet indít Gergely Balázs személyében.
Azt már biztosan lehet tudni, hogy a február 15-i időközi városvezető-választáson kilenc jelölt közül választhatnak a kolozsvári szavazópolgárok.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.