
Fotó: Mihály László
2010. szeptember 22., 14:002010. szeptember 22., 14:00
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendõrség szóvivõje szerint arról a két tábláról van szó, amely a Hargita Megyei Törvényszék elõtt, illetve a Márton Áron Gimnázium közelében áll.
Az elsõ, 1260 lejes bírságot augusztusban szabták ki a polgármesterre, egyúttal felszólították, hogy harminc napon belül távolítsa el a táblákat. Mivel erre nem került sor, a rendõrség kedden ismét megbírságolta, ezúttal 6 ezer lejjel – részletezte a rendõrségi szóvivõ.
Antal Attila alpolgármester, a csíkszeredai polgármesteri hivatal szóvivõje elmondta, a büntetések ellen óvást nyújtottak be a bíróságon, és leszögezte: a táblákat addig nem szerelik le, amíg a bíróság jogerõs ítéletben nem rendeli azt el. Az alpolgármester ugyanakkor meglepõnek nevezte, hogy csak most lett ügy a feliratokból, hiszen a táblákat mintegy három évvel korábban helyezték el. A két irányjelzõ tábla ügyében azt követõen lépett a rendõrség, hogy Victor Socaciu Maros megyei szociáldemokrata párti képviselõ két és fél hónappal ezelõtt átutazott a városon, majd június végén interpellált a parlamentben.
Socaciu kérte, hogy a közigazgatási és belügyminisztérium intézkedjen a törvényesség helyreállítása érdekében. A belügyi tárca azonnal válaszolt a parlamenti képviselõ interpellációjára, és megbírságolta a csíkszeredai polgármestert, egyben kérte a kifogásolt útjelzõ táblák azonnali lecserélését. Ráduly Róbert ezt megtagadta, ezért most másodszor is megbírságolták.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.