
Archív felvétel
Fotó: Facebook/Máramaros megyei hegyimentő-szolgálat
A hegyimentők és a határrendészek megmentettek hétfő hajnalban egy 24 éves és egy 26 éves ukrán fiatalt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
2025. május 19., 12:252025. május 19., 12:25
Dan Benga tájékoztatása szerint a romániai hatóságokat az ukrán állampolgárok egyikének barátja riasztotta vasárnap este telefonon. Elmondta, hogy a barátja délelőtt 10 óra körül lépte át a román határt, és a hideg, a hóvihar és az élelemhiány miatt rossz állapotban van. A szóvivő szerint a két fiatal keresését nehezítette, hogy a hegyimentőknek és a határrendészeknek nem voltak pontos információik a tartózkodási helyükről.
Az a 24 éves fiatal, akinek eredetileg a keresésére indultak, rosszulléttel küzdött, de elutasította a kórházba szállítását – idézte Dan Bengát az Agerpres.
A két ukrán állampolgárt átadták a határrendészeknek.

Az amerikai külügyminiszter szerint talán az egyetlen mód az orosz-ukrán megrekedt békefolyamat kimozdítására a közvetlen egyeztetés Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között, ami hétfőn történhet meg.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
szóljon hozzá!