Továbbra is kérdéses, hogy a hangosbemondó mikor fogja a román mellett magyar nyelven is tájékoztatni az utasokat a csíkszeredai és más Hargita megyei vasútállomásokon.
2016. március 07., 12:102016. március 07., 12:10
Az elmúlt hónapokban több alkalommal is a Román Vasúttársaság (CFR) illetékeseihez fordultunk a témában, azonban rendszerint ellentmondásos válaszokat kaptunk arra a kérdésünkre, hogy ki az illetékes a tájékoztatáshoz használt számítógépes program magyar nyelvű fordításának elkészítésében.
Legutóbbi beadványunkra a CFR sajtóosztálya pénteken közölte: a célra használt szoftver fordítását az Informatică Feroviară Rt. brassói ügynöksége végzi, amelynek már továbbították az erre vonatkozó kérést. Arra azonban már nem térnek ki, hogy mikorra várható a magyar változat. Ez az állítás viszont ellentmond annak, amit a brassói területi igazgatóság vezetője, Ioan Pintea közölt érdeklődésünkre, még ez év januárjában. Az igazgató akkor azt mondta: a szoftver módosítására van szükség, Bukarestben foglalkoznak ezzel.
A csíkszeredai vasútállomás vezetői egyébként tavaly júniusban, az új rendszer bevezetése után jelentést küldtek a brassói igazgatósághoz arról, hogy van igény az utasok részéről a magyar nyelvű hangostájékoztatásra, ezért az angol és francia változat mellett a program magyar változatát is el kellene készíteni – ezt azóta is várják az utasok.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért – írja az Economica.net román nyelvű portálra hivatkozva az MTI.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Őrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Dumbrava – Dumnezeu Poartă de Grijă nevet viselő egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát és a feleségét, Florica Pașcát.
Egy széles körű, intézményközi művelet keretében 411, a Bihar megyei illegális otthonokból kimentett, segítségre szoruló személyt vizsgáltak meg orvosi és logisztikai szempontból – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.
Szóbeli tárgyalás megtartását kéri európai polgári kezdeményezésének ügyében az Európai Bizottság ellen indított perben a felperes SZNT, mely hétfőn benyújtotta az erre vonatkozó kérelmét az Európai Unió Törvényszékéhez.
Túlmutat a helyi közösség erősítésének szándékán a Barcasági és Királyföldi Csángó Magyarok Zarándoklata, amelyet immár harmadik alkalommal szervez meg a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház.
Kulturális és közlekedési kedvezményeket vezetnek be a nagycsaládok számára – jelentette be kedden Kolozs Megye Tanácsa.
Hosszú évek óta tudomásuk volt a hatóságoknak a rászorulókat ellátó Bihar megyei humanitárius szervezet illegális tevékenységéről, ennek ellenére zavartalanul működhetett. Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter szerint már tíz évvel ezelőtt tudott az ügyről.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
szóljon hozzá!