
A tordai sóbánya mellett ennek wellnessrészlege is nagy számban vonzza a látogatókat
Fotó: Inturda.ro
Újabb élményfürdőt építene a tordai önkormányzat, a mintegy 20 millió eurós beruházás 7 hektáron terülne el. A Kolozs megyei kisváros ezzel másodszor is megelőzné a közeli megyeszékhelyt.
2022. január 25., 19:382022. január 25., 19:38
Húszmillió eurós beruházással hozna létre újabb élményfürdőt a város területén a tordai önkormányzat, a Kolozs megyei kisváros vezetősége így másodszor is megelőzné Kolozsvárt. A turisztikai szolgáltatásokba sokat fektető tordai városvezetés már meg is rendelte az akvapark megvalósíthatósági tanulmányát, az Eclujeanul beszámolója szerint az élményfürdő létrehozásához szükséges tanulmányokat az ezen a területen jártas Poliart részvénytársaság készíti el. A hírportál szerint
Tordán egyébként nem ez lenne az első fürdő, a városban található sóbánya mellett ennek wellnessrészlege is nagy számban vonzza a látogatókat, ahol a sós vizű nagymedence mellett melegített édesvízi medencék, jakuzzik, szaunák és edzőtermek is várják a turistákat.
A fürdő honlapja szerint a sós vizű medence használatáért ennél is borsosabb árat kell fizetni, felnőtteknek óránként 25 lejbe kerül a használata.
A tordai wellnessközpont népszerűsége a magas árak ellenére töretlen, vélhetően többek között azért is, mivel az 30 kilométerre levő Kolozsváron nem található hasonló létesítmény.
Bár Emil Boc polgármester 2018-ban bejelentette, hogy a kincses városban is épül egy vízi szórakoztató központ, a projekt nem haladt előre. Az elöljáró akkori bejelentése szerint a létesítményt a Györgyfalvi negyedben, a pár éve létrehozott sportkomplexum közelében alakítanák ki 12 hektáron.

Nem nyerte el mindenki tetszését Emil Boc kolozsvári polgármester akvaparképítésre vonatkozó múlt heti bejelentése, egy civil szervezet ugyanis azt állítja, a kiszemelt területet korábban parknak ígérte a városvezetés.
A létesítményt az előzetes elképzelések szerint egy magáncég építené meg, melynek az önkormányzat haszonbérbe adta volna a területet. Előfordulhat, hogy erre mégsem kerül sor, ugyanis
Az akvapark terve ellen a legvehemensebben a Fenntarthatóan Szervezett Társadalom (Societate Organizată Sustenabil – SOS) nevű civil csoportosulás foglalt állást, azt állítva, hogy épp ő ajánlotta a városvezetés figyelmébe a tóközi területet, mely meglátásuk szerint kis befektetéssel Kolozsvár legnagyobb zöldövezete lehetne.

Valóságos víziparadicsommá válhat Kolozsvár, miután a kajántói akvapark tervének bejelentése után Emil Boc polgármester is közölte: a kincses városban kétszer nagyobb területen épít hasonló létesítményt egy magáncég.
A civilek meglepetéssel tapasztalták, hogy az önkormányzat a beígért park helyett akvaparkot és sportbázist tervezne a 12 hektáros területre, ezért több közvitát is szerveztek a Keleti park megmentése érdekében. Kolozsvár környéke a civilek sikere esetén sem maradna akvapark nélkül, ugyanis
Mint ismeretes, pár éve Nagyváradon épült európai uniós beruházással akvapark, mely azóta az önkormányzat fő bevételi forrásává vált. A bihari megyeszékhely a sikeren felbuzdulva bejelentette, hogy az Őssi strandot is élményfürdővé alakítja.

Hároméves fennállása óta csúcsra hág a népszerűsége a nagyváradi akvaparknak: a téli ünnepek ideje alatt több mint 17 ezer személy látogatott el az élményfürdőbe. Máramarostól Temesvárig, Kolozsvártól Sinaiáig az ország minden zugából érkeznek ide fürdőzők – mi is kipróbáltuk.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!