Hirdetés

Újabb erdélyi autópálya-szakasz kerül közelebb a megépítéshez

újabb

Épülhet. A Fogaras és Brassó közötti szakasz megvalósíthatósági tanulmányának jóváhagyása újabb lépés az építkezés megkezdése irányába

Fotó: Haáz Vince

Közelebb került a megépítéshez a Fogaras és Brassó közötti autópálya-szakasz, miután az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) jóváhagyta a megvalósíthatósági tanulmányt és döntött a következő lépésekről.

Krónika

2026. május 22., 15:002026. május 22., 15:00

Az újabb döntés nyomán elindul a kormányzati engedélyezési folyamat az A13-as autópálya részét képező szakasz kapcsán.

„A következő időszakban a dokumentáció átmegy az elemzési szakaszokon a közlekedési minisztériumban és a tárcaközi tanácsban, majd ezt követően a kormányhatározatot a technikai-gazdasági mutatók jóváhagyására a kormány elé terjesztik” – közölte a CNAIR.

Hirdetés

Az új autópálya megtérülési rátája (RIRE) 13,10 százalék, „ami indokolja a többi tervezési szakasz (PAC és PTE) elvégzését a jelenlegi szerződés keretében, és lehetővé teszi, hogy később közvetlenül kiírják a munkák kivitelezéséhez szükséges szerződés (FIDIC Red) pályázatát” – hangsúlyozta a hatóság.

A Fogaras és Brassó közötti autópálya építése összesen 7,74 milliárd lejbe (áfa nélkül), azaz közel 1,5 milliárd euróba kerül.

Az autópálya hossza 49,3 km lesz,

és az útvonalán a következőket építik meg:

  • 3 csomópont (Feketehalom Dél, Feletehalom észak és Sárkány),
  • 49 híd, felüljáró és viadukt,
  • egy S3 típusú szolgáltatóterület,
  • egy rövid távú parkoló,
  • egy karbantartási és koordinációs központ.
  • 2 cut-and-cover típusú alagút és egy előtető típusú szerkezet (a három szerkezet, összesen 800 méter hosszúságban, vadvédelmi átjáróként is funkcionál majd).

A szakasz a Nagyszebent Fogarassal összekötő autópálya folytatása lesz, amint mindkét ütem elkészül, Brassó a dél-erdélyi autópályán keresztül bekapcsolódik az európai gyorsforgalmiút-hálózatba.

A Szeben és Fogaras közötti szakasz összesen 68,04 km hosszú, a távot négy szakaszra osztották:

  • 1. szakasz Bojca–Felek–Mirsa (14,25 km)
  • 2. szakasz Mirsa–Alsóárpás (19,92 km)
  • 3. szakasz Alsóárpás–Felsőszombatfalva (17,61 km)
  • 4. szakasz Felsőszombatfalva–Fogaras (16,26 km + 5,6 km gyorsforgalmi).

Az A13-as autópálya teljes vonala Nagyszebentől Brassón és Háromszéken át Bákóig húzódik összesen több mint 280 kilométeren keresztül.

A sztráda Brassó és Bákó közötti, Székelyföldet is érintő szakaszain egyelőre csak földtani vizsgálatokat végeznek a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése érdekében.

Az A13-as Nagyszeben közelében össze lesz kötve az A1-es dél-erdélyi szakaszával is, amely nyugat felé fut (Nagylakig), így a háromszékiek is végig autópályán utazhatnak majd Magyarország felé

– persze ha valamennyi hiányzó szakasz megépül, ami csak a jövő évtizedben várható.

A CNAIR bejelentése egyébként olyan körülmények között érkezett, hogy – mint arról beszámoltunk –, nyílt konfliktusban áll a közlekedési minisztérium vezetésével, mivel a hatóság a minisztérium utasítása ellenére nem hajlandó öt nagy infrastrukturális projektet – köztük a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út és a Fogara és Brassó közötti autópálya megépítését – átadni az Országos Közúti Beruházási Társaságnak.

Cristian Pistol CNAIR-igazgató ehelyett bíróságon támadta meg az utasítást.

korábban írtuk

Botrány egy erdélyi autópálya-szakasz miatt, több százmillió eltapsolása miatt tombol a miniszter
Botrány egy erdélyi autópálya-szakasz miatt, több százmillió eltapsolása miatt tombol a miniszter

Egyre nagyobb hullámokat vet a Szászsebes és Torda közötti autópálya első szakasza körül kialakult botrány, miután a nemzetközi választottbíróság 340 millió lejes kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés