
Teljesen kiürítik, gyakorlatilag kirabolják a bukaresti kormányhivatalok azokat az intézményeket, amelyek a decentralizációs törvény értelemében a megyei és a helyi önkormányzatok hatáskörébe kerülnek át – állítja Horia Uioreanu Kolozs megyei tanácselnök Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett, szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nyílt levelében.
2013. november 28., 19:272013. november 28., 19:27
„Azért fordulok Önhöz, hogy jelezzem a decentralizáció néhány csöppet sem kellemes aspektusát. A jelenlegi adminisztrációt végző hivatalnokok az anyagi javakat titokban azokhoz az ügynökségekhez és intézményekhez utalják át, amelyek a minisztériumoknál maradnak” – olvasható többek közt Uioreanu levelében.
A Kolozs megyei tanácselnök példaként említi, hogy a megyei környezetvédelmi ügynökség gépkocsiparkja egyetlen aláírással a környezetvédelmi őrség tulajdonába került. „Ha ez megengedett eljárás, akkor számítsunk arra, hogy hamarosan elviszik a számítógépeket, az informatikai felszerelést és a bútorokat is?” – szegezi a miniszterelnöknek a kérdést Uioreanu. Az elöljáró ugyanakkor azt is megkérdezi levelében, hogy létezhetnek-e olyan emberek, akiknek érdekük fűződik ahhoz, hogy később ne működjenek a decentralizált intézmények. Mint kifejti: ebben az esetben a decentralizáció kudarcát a politikai riválisok a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) nyakába varrhatják.
Uioreanu továbbá arra kéri Victor Pontát, hogy rendelje el a vagyont átruházó intézkedések visszavonását. „Nem korrekt dolog, hogy források és eszköztár nélküli intézményeket adjanak át, és arra kényszerítsenek bennünket, hogy a megyei és helyi önkormányzatok költségvetéséből költsünk gépkocsik, informatikai felszerelések és bútorok vásárlására, csakhogy biztosítsuk az újonnan alárendeltségünkbe került intézmények működését” – fogalmaz nyílt levelében Horia Uioreanu.
Liviu Dragnea közigazgatásáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtök délután elküldött válaszlevelében leszögezte: a minisztériumok alárendeltségéből a megyei, illetve települési önkormányzatok hatáskörébe kerülő intézményeket azokkal a javakkal együtt adják át a megyei és helyi önkormányzatoknak, amelyekkel a decentralizációt előíró kormányrendelet kibocsátásának pillanatában rendelkeztek.
A miniszterelnök-helyettes közölte: felszólítja az érintett minisztériumok illetékeseit, ne engedjék, hogy az önkormányzatok alárendeltségébe kerülő intézmények tárgyi vagyon nélkül maradjanak. „Úgy tűnik, a központi adminisztráció hivatalnokai közül sokan minden eszközzel ellenállnak a decentralizációnak” – jegyezte meg Dragnea.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
szóljon hozzá!