Hirdetés

Ügyelet ellen a háziorvosok

Hargita megye: Akuttá vált a mentőorvoshiány. Továbbra is gondot jelent Hargita megyében a mentőorvoshiány – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Péter Szilárd, a megyei mentőszolgálat igazgatója. A megyében összesen öt szakorvos dolgozik, noha az igazgató szerint ideális esetben minden mentőállomáson helye lenne akár négy mentőorvosnak is.

2008. március 13., 00:002008. március 13., 00:00

A képzett orvos nagyobb szaktudással avatkozhatna be, mint az asszisztensek, akik életmentés esetén beadhatják a szükséges gyógyszert, de amúgy nagyon korlátozottak a lehetõségeik.

Hargita megyében jelenleg húsz állandó ügyeleti központja van a mentõszolgálatnak, ezt is bõvíteni szeretnék például Székelykeresztúr környékén, Etéden és Siménfalván létesítenének új állomást, nem annyira a távolság, mint inkább az utak rossz állapota miatt. Ugyanis sok esetben nem tudnak idõben odaérni a mentõautók a sürgõsségi esetekhez.

Az 1092-es törvény megszabja, hogy milyen beavatkozásokat végezhetnek a betegellátás során. A mentõszolgálat igazgatója elmondta, csak akadályt jelent az a három évvel ezelõtt megalkotott törvény, amelynek értelmében a frissen végzett orvosok nem kapnak gyakornoksági jogot. „Hiába államvizsgáztak sikeresen, ha nem sikerült megfelelõ pontszámot elérniük a szakosodási felvételin, nem kapnak gyógyítási jogot, így inkább külföldön keresnek munkát, ahol egyetemi végzettségükkel gyakorolhatják a szakmát – panaszolta Péter Szilárd. – Tavaly egy orvosi konferencián felvetõdött, hogy változtatni kellene a törvényen, de azóta sem történt továbblépés, pedig sokan hazajönnének, egész évfolyamokat tudok, akik kimentek külföldre.\" További problémát jelent az is, hogy nem sikerült bevezetni az egészségügyi minisztérium által elrendelt háziorvosi ügyeletet, holott ez enyhítene a helyzeten. A rendelet szerint a háziorvosok a 2-es típusú, vagyis az olyan nem túl súlyos eseteket látnák el, amelyek amúgy is a feladatkörükbe tartoznak. Ugyanakkor van engedélyük úgy ellátni a beteget, mint a mentõorvos – állítja Péter Szilárd. Ennek megvalósítása viszont nehézségbe ütközik, mivel a jelenlegi rendszer szerint a háziorvosok magánvállalkozók, így nem kényszeríthetik õket az ügyeleti szolgálatra. Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen összesen négy háziorvos vállal ügyeletet. A háziorvosok Péter Szilárd szerint túlterheltségükre hivatkoznak, valamint az alacsony fizetésre.

Kovács Rozália csíkszeredai háziorvos elismeri, szükség lenne a háziorvosi ügyeletre, viszont nem vállalná, mivel anyagilag nem éri meg, és nagyon megterhelõ a betegellátás mellett. „Két évvel ezelõtt vállaltam ügyeletet, de mivel megterhelõ volt, abbahagytam\" – fejtette ki az orvos. Soós Klára szintén csíkszeredai háziorvos szerint viszont nem oldható meg a háziorvosi ügyelet. „Nem lehet a két ágazatot öszszekeverni. A háziorvosnak nincs sürgõsségi mentõorvosi képzése\" – mondta el Soós Klára, aki szerint a könnyebb esetek amúgy is a járóbeteg-ellátáshoz tartoznak, vagyis a betegnek kellene elmennie a rendelõbe. „Kiderülhet azonban, hogy súlyosabb a helyzet, ekkor viszont nem tud beavatkozni a háziorvos, mert a sürgõsségi orvosokra vonatkozó szakmai protokollt ilyenkor be kell tartani, ami viszont nem képezi részét a háziorvosi képzésnek\" – véli az orvosnõ. Emellett méltánytalanul alacsonynak tartja a bérezést is.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés