
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
Annak is tanácsos volt ugyanis a tusnádfürdõi kemping fõ sátrának a ponyvája alatt maradnia, aki nem kívánt, ugyanis szakadt az esõ, mely elsõsorban a sátorozókat töltötte el aggodalommal. Albert Tibor, Tusnádfürdõ vállalkozóból lett polgármestere meg is jegyezte: jó üzlet lenne most gumicsizmákat és esõköpenyeket árusító üzletet nyitni a táborban. Így hát alaposan megbánhatták, akik tegnap a szó szoros értelmében is rövidnadrágban vágtak bele a hagyományos tusványosi rövidnadrágos, fesztelen, kötetlen politizálás világába.
Németh Zsolt, az Országgyûlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke nem öltözékében, hanem a megnyitóbeszéde stílusában alkalmazkodott a hely szelleméhez. Kijelentette: „ma Magyarország nem anyaországa, hanem anyósországa az erdélyi magyarságnak; folytonos a határon átnyúló vita, perlekedés” A politikus szerint mind Magyarországon, mind Erdélyben újszerû kép mutatkozik a politikában. Magyarország úgy készül az európai parlamenti és elõrehozott országgyûlési választásokra, hogy az oligarchikus és autokrata politikai irányhoz közelített. Megjegyezte: az európai parlamenti választásnak biztos, az elõrehozott országgyûlésinek még bizonytalan a megszervezése.
Az erdélyi magyarság két választással a háta mögött két újabb választásra készül. Németh Zsolt úgy vélte, az erdélyi magyarságnak a kihívások elõtt új egységet kell felmutatnia. Sajnálatosnak tartotta, hogy az RMDSZ vezetõi nem kívántak élni a szabadegyetem által kínált párbeszéd lehetõségével. Mint fogalmazott, a tusványosi folyamat úgy halad elõre, mint a postakocsi: váltott lovakkal. Arra utalt, hogy idén a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) váltotta az Ergo egyesületet a fõszervezõi szerepkörben. Azt már Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei képviselõje mondta, a kételkedõk figyelmébe ajánlva, hogy a Tusványos ugyanolyan nyitott és befogadó marad, amilyen a korábbi 18 évben volt. Azt pedig Sándor Krisztina fõszervezõ jegyezte meg, hogy a Tusványos ma már életérzést, modern szóval brandet jelent.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.