Hirdetés

TUSVÁNYOS: Nemzeti gyógymódok

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

„Az autonómia iránt szilárdan elkötelezett szervezetekkel a kapcsolatunk szilárd. Azokkal a szervezetekkel, amelyek autonómia iránti elkötelezettsége változó, a mi kapcsolatunk is változó.” Így magyarázta Orbán Viktor a Fidesz erdélyi kapcsolatainak alakulását a bálványosi nyári szabadegyetemen tartott előadása végén egy hallgató kérdésére válaszolva. A felelet derültséget váltott ki a tusnádfürdői tornateremben összegyűlt több száz hallgató soraiban.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2008. július 21., 00:002008. július 21., 00:00

A hagyományos fórumot a reggeli borongós idő kényszerítette tető alá. A szervezők minden bizonnyal megbánták, hogy hallgattak az esőt előrejelző meteorológusokra, a fülledt levegőjű tornateremből kiáramló tömeget a kinti napsütés köszöntötte.
A Fidesz elnöke egyébként elméleti magyarázatot adott az erdélyi pártok vitájára. Eszerint ha a létező megállapodások nem képesek egybetartani a közösséget, vagy az egység eszményéről kell lemondani, vagy új egyezségeket kell kötni. Orbán szerint a Magyar Polgári Párt (MPP) olyan helyzetbe próbál kerülni, mely sürgeti az új egyezség létrehozását. Ennek az új egyezségnek a kialakításához Markó Bélának, Tőkés Lászlónak és Szász Jenőnek is sok sikert kívánt.
Arra kérdésre, hogy a romániai gazdasági sikerek nem altatják-e el az autonómia iránti vágyat, a volt miniszterelnök a politikusokra hárította a felelősséget. Szerinte nekik kell nyilvánvalóvá tenniük, hogy az autonómia a gazdasági fejlődés, a jólét záloga. Példaként hozta fel Katalóniát, Dél-Tirolt és a finnországi svédek által lakott Aland szigeteket.
Orbán Viktor a magyarországi helyzet elemzésére összpontosított a Tusványoson, és az anyaországban érvényes megoldásjavaslatokat vázolt fel. Előadásában megemlítette, elég eljönni Tusnádfürdőre ahhoz, hogy az ember megérezze a magyar nemzet egységét. Azt a nemzeti egységet, amely szövegszerűen is szerepelt a státustörvény eredeti változatában, a szocialista kormányzás idején végzett törvénymódosítással azonban eltávolították onnan. Bejelentette, a Fidesz az egységes magyar nemzet tételére építő törvénytervezetet készül benyújtani az Országgyűlésben. A baloldal felelősségére utalt akkor is, amikor leszögezte: az elmúlt 65 évben Magyarországnak mindössze négy olyan éve volt, amikor nemzeti kormány irányított. Nyilvánvalóan az általa vezetett kormányra utalt, hiszen azt is megjegyezte, az 1990 és ’94 közötti Antall-, majd Boross-kormánynak inkább csődgondnoki szerep jutott.

Versenyképes nemzetet
A 2004. december 5-i népszavazásra utalva megállapította, Magyarország népe azt kapta jutalmul, amivel fenyegették. Amint felidézte, akkor a kormánypártok azzal ijesztgették a választókat, hogy ha megszavazzák a kettős állampolgárságot a határon túliaknak, a nyugdíjak értéke csökkenni fog, a munkanélküliség szintje emelkedik, a gazdasági növekedés megáll, a magyar egészségügy pedig szétesik. A magyar polgárok nem szavazták meg a kettős állampolgárságot, a kedvezőtlen hatások mégis bekövetkeztek.
A Fidesz elnöke elhibázottnak tartotta azokat a megoldásokat, amelyek kizárólag a gazdasági versenyképesség megteremtésére összpontosítanak. Szerinte ugyanis Magyarországon nem a gazdaságban van a baj, hanem a nemzetben, a társadalomban. Megítélése szerint tehát előbb a nemzetet kell versenyképessé tenni, és csak ennek következményeként lehet a gazdaság versenyképességét visszanyerni. A nemzet versenyképességének a helyreállítását pedig szerinte a szociális egyensúly helyreállításával kell kezdeni. Ennek három tényezőjét vette számba: a létbiztonságot, az egészségbiztonságot és a tudásbiztonságot. Úgy vélte, ma az emberek nem érzik, hogy biztos létalapot tudnak teremteni családjuk számára, nem látják annak az esélyét, hogy megőrizzék egészségüket, nem érzik, hogy elérhető számukra az a tudás, amellyel munkát tudnának szerezni. Ezért először a szív nyelvén kell beszélni az emberekhez.

Tibeti–székely hasonlóságok
A szabadegyetemen Orbán Viktorral együtt fellépő Tőkés Lászlón meglátszott, hogy az Európai Parlamentben a zöldekkel közös frakciót alkotó Európai Szabad Szövetség tagja. A püspök ugyanis hosszasan sorolta a veszélyeztetett állat- és növényfajokat és az ezek védelmére irányuló igyekezetet, hogy érzékeltesse, valami ilyesminek kellene kialakulnia a veszélyeztetett kisebbségek, a kisebbségben élő nemzetrészek vonatkozásában is. Megemlítvén, hogy az Európai Parlament a tibetiek feltétlen támogatását ígérte abban a szabadságért folyó békés küzdelemben, melyet az országukat bekebelező Kína ellen indítottak. „Miért ne célozzuk meg, hogy mi is az EP védnöksége alatt harcoljunk az autonómiánkért” – tette fel a költői kérdést Tőkés László. Hozzátette, a magyarság békés autonómiaküzdelme hasonlít a tibetiek erőszakmentes küzdelméhez.
Abbéli reményének adott egyben hangot, hogy a jövő évi, huszadik Tusványos más állapotában találja a magyar nemzetet. Akkorra már jobboldali kormány vezeti Magyarországot. A püspök a változások jegyében ajándékozta meg a fórum végén Orbán Viktort és Németh Zsoltot a választási üzenetét hirdető pólóval. Erre azt nyomtatták: Unió Erdéllyel.


Orbán: megerősödött az erdélyi magyarság

Mind a tavaly ősszel tartott európai parlamenti választások, mind a június eleji önkormányzati választások az erdélyi magyarság megerősödését eredményezték – értékelt Orbán Viktor az MPP elnökével, Szász Jenővel folytatott pénteki tusnádfürdői megbeszélés után. Ősszel a magyarság számarányán felül juttatott képviselőket a brüsszeli testületbe, a helyhatósági választásokon pedig kilenccel több polgármesteri és mintegy kétszázzal több önkormányzati képviselői mandátumot szerzett, mint négy évvel korábban. A számokat a Fidesz elnöke az RMDSZ és az MPP választási eredményeinek összeadásával számolta ki. Orbán Viktor kijelentette, nemzeti szempontból az lenne kívánatos, hogy folytatódjék a megerősödés. Ehhez pedig az lenne szükséges, hogy az erdélyi magyar szervezetek kössenek új egyezséget a parlamenti választások előtt. Szász Jenő úgy vélte, az erdélyi magyarság az RMDSZ–MPP választási szövetséggel biztosíthatná az erős parlamenti képviseletet.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés