Választások előtt nem célszerű nyelvújításba bocsátkozni. A törvény által is leírt választási koalíció kockázatmentes, a magyar szervezetek öszszefogása pedig szinergikus hatásokat is gerjesztene, azt tudná bizonyítani, hogy egy meg egy néha három is lehet.
– Egy hét alatt kellene megegyezniük az RMDSZ-szel. Lát erre
esélyt?
– Ha rajtunk múlik, akkor igen. Mi ugyanis a pártérdekeknél feljebbvalónak tekintjük a közösség érdekét. A százalékok dolgában sem fogunk lehetetlen feltételeket támasztani, elfogadjuk tárgyalási alapnak a helyhatósági választások számadatait. Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy az MPP-nek ne csak Székelyföldön legyenek jelöltjei, hanem a székely megyéken kívülről is jusson be a törvényhozásba képviselője.
– Szóval lát esélyt a megegyezésre. Ön azonban a választási koalícióról tárgyalna, Markó Béla pedig a belső koalícióról.
– Nagyon hasznos volt Tőkés László közvetítése, de érdemben akkor tudnánk előrelépni, ha egymás mellé tennénk a két javaslatot, és arról az új egyezségről tárgyalnánk, amelyet Orbán Viktor is szükségesnek mondott Tusnádfürdőn.
– Kell-e új egyezség a Magyar Polgári Párton belül? Szükségét látja-e egy tisztújító küldöttgyűlés összehívásának?
– A tisztújítás szükségessége egy három hónapos szervezetnél nem merül fel. A kongresszus összehívását viszont magam is fontosnak tartom, mert jó lenne az MPP-tagság széles körét bevonni például az RMDSZ-szel való kapcsolat kialakításába. A konzultációkra szükség van ,és egy közösségi döntésre is szükség van.
– Nem lenne erősebb egy olyan párt, amelyik választott vezetőkkel vág neki a parlamenti választások kampányának?
– Az egy egészen más kérdés, hogy a tisztségviselőket a kongresszus megerősíti-e vagy nem. De nem tisztújításról kell beszélni, hanem a tisztségek megerősítéséről. Az MPP-nek most az a dolga, hogy egy olyan kongresszust szervezzen, amelyikből a lehető legerősebben kerülhet ki.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.