2010. július 20., 09:272010. július 20., 09:27
A július 20-ától 25-éig tartó szabadegyetem idei mottójául nem véletlenül választották a szervezők a Nyílt lapokkal! főcímet, a szervezésben részt vállaló Bálványos Intézetet irányító Toró szerint ugyanis az alapítók által két évtizeddel ezelőtt kitűzött célok ma is érvényesek.
Toró szerint a Tusványos olyan fórum kíván lenni, ahol nincsenek tabuk, és szabadon lehet beszélni bármilyen témáról hiteles és hozzáértő emberek társaságában. „A szabadegyetem az elmúlt két évtized során nem veszített semmit aktualitásából, legfeljebb a politizáltsága változott olyan értelemben, hogy időnként az aktuális politikai környezet rányomta a bélyegét, máskor pedig kevésbé. Mi mindig azt szerettük volna, hogy a tábor ne függjön az aktuálpolitikai konjunktúrától, de sajnos nem mindig sikerült” – állapította meg a diáktábor egyik alapítója. Kérdésünkre elmondta, a jelenlegi politikai konjunktúra egyaránt kedvez az elmúlt években „deficitessé vált” magyar–magyar, illetve a magyar–román párbeszédnek.
Az előbbi kategóriában említette, hogy csütörtökön nyílt ülést tart az EMNT és az RMDSZ alkotta Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum Tőkés László és Markó Béla vezetésével, ugyanakkor pénteken kerül sor – Semjén Zsolt nemzetpolitikai miniszterelnök-helyettes részvételével – a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács nyílt ülésére, amelyen a határon túli magyar szervezetek vezetői és a magyar kormány illetékesei értekeznek a nemzetpolitikában meghirdetett rendszerváltásról. A szervezők reményei szerint a tavalyi Tusványoshoz hasonlóan idén ismét magas szintű román–magyar eszmecserének ad otthont az Olt-parti üdülőtelep, szombatra ugyanis egyaránt a táborba várják Orbán Viktort és Traian Băsescut, akik Tőkés László EP-alelnökkel közösen értekeznének Közép-Európa helyzetéről. (Értesüléseink szerint a magyar kormányfő részvétele szinte biztos, míg a román államfő visszajelzése a napokban esedékes).
Különben a Kárpát-medencei magyarság összefogása, az Erdély-kép erősítése, a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok megszilárdítása jegyében tartandó előadások budapesti meghívottjai között szerepel az Orbán-kabinet több tagja, közöttük Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Szőcs Géza kulturális államtitkár. A ma este bulival rajtoló Tusványost szerda reggel Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, Toró T. Tibor, Sándor Krisztina főszervező, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Deutsch Tamás EP-képviselő és Albert Tibor tusnádfürdői polgármester nyitja meg.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.