Transzmissziósszíj-szerepben – interjú Eckstein-Kovács Péterrel

– Tanácsos úr, ön a Székelyföldön tájékozódik az ottani helyzetről.
– Még csak útban vagyok arrafelé. Most hagytam el Bukarestet.

– Autót vezet? Tudunk beszélni?
– Nem én vezetek. Nekem sem autóm, sem jogosítványom.

– Kikkel találkozik?
– Sepsiszentgyörgyön találkozom a közigazgatás vezetőivel, olyanokkal is, akik a hét végén nem találkoztak az államelnökkel. Találkozom a román szervezetekkel, az MPP és az SZNT képviselőivel és egy kötetlenebb programban sepsiszentgyörgyi vállalkozókkal, közvélemény-formálókkal. Igyekeztem olyan programot összeállítani, amelyből képet alkothatok arról, hogyan látják az ottani politikai helyzetet.

– Ön most Bukarestből érkezik a Székelyföldre, de hát nem most ismerkedik az ottani viszonyokkal. Számít meglepetésekre?
– Meglepetésekre nem számítok, de kétségkívül a helyzet folyamatosan változik, az intézményvezetők ügye pedig éppen most van forrásban. Fontos tehát, hogy lássam, mit gondolnak ebben a kontextusban az emberek. Másrészt pedig történt egy segítségfelajánlás az államelnök részéről az egész régiónak. Mindenképp jól jön, hogyha a helyi vezetők felismerik az ebben rejlő lehetőségeket. Rám pedig a közvetítői szerep hárul e téren.

– Ön most már tisztsége folytán a Cotroceni-palotából szemléli a magyar–román viszonyt. Változtat-e ez valamit az ön személyes optikáján?
– Úgy érzem, van mit keresnem ebben a tisztségben, és tudok segíteni egy áldatlan helyzet megoldásában. Köztudomású ugyanis, hogy mindkét megyében a kormánynak alárendelt intézményeknél a magyarok számaránya meszsze alulmarad a helyi etnikai arányokon.

– De felrója-e ön is Antal Árpád polgármesternek, hogy nincsenek román osztályvezetők a sepsiszentgyörgyi városházán?
– Jó fél évvel ezelőtt éppen Antal Árpád szervezésében találkoztam Kovászna megyei román civilekkel, politikusokkal. Akkor láttam, ők nem érzik, hogy a számarányuknak megfelelően képviselve lennének a helyhatóságokban. Itt két oldalról vannak frusztrációk, és én azon próbálok dolgozni, hogy ezek mindkét oldalon feloldódjanak.

– Traian Băsescu a hét végén Kovásznán is elmondta, önt miniszteri rangú tisztségbe nevezte ki. Van „minisztérium” is az ön háta mögött? Van apparátusa?
– A cotroceni-i apparátus szerény létszámú. Létrehoztak egy kisebbségi ügyosztályt, a várakozások szerint 2-3 beosztottam lesz.

– Ezeket ön választja ki?
– Felajánlották, hogy átirányítanak hozzám munkatársakat, mert takarékossági megfontolásból nem lehet gyarapítani az apparátust, de én szakértőket szeretnék magam mellett, ezért ezt elutasítottam. A szakértőket pedig természetesen én fogom megválasztani.

– Az erdélyi magyarság 1989 után a képviseleti logikához szokott; ön is képviselő, szenátor volt korábban. Képvisel valamit ebben a tisztségben? Az államelnököt? A kisebbségeket?
– Én transzmissziósszíj-szerepnek fogom fel az államelnöki tanácsosi tisztséget. Közvetíteni tudok, üzeneteket tudok hozni-vinni a közösség és az államelnök között. Ez pedig új lehetőség.

– Lehetőségeket is, de korlátokat is jelent az ön számára. Melyiket érzi hangsúlyosabbaknak?
– Pontszerű kérdésekben meglehetősen széles a mozgásterem, tudok befolyásolni, esetleg segíteni. A Cotroceni-ben töltött egy hónap azonban azt is jelzi, hogy vannak határok. Ez tehát egy keskeny palló.

– Melyek a korlátok? Mit szabad egy elnöki tanácsosnak, és mit nem?
– Erre elég pontos szabályok vannak. Nem szabad a bizalmas információkat kiadni, és a kidolgozás alatt levő állásfoglalásokat kiszivárogtatni, nyilvánosságra hozni. Ez benne van a munkaköri leírásban is. Egyéb dolgokban viszont nyitott a terep. Szabad szerepelni a sajtóban. Nem kell feldicsérni az államelnök egyik vagy másik lépését, sőt bírálni is szabad a nyilatkozatait.

– Megengedett a pártpolitizálás? Sokak meglepődtek azon is, hogy ott volt az SZKT-n, és fel is szólalt.
– Nincs törvényes tiltás erre vonatkozóan. Olyan markáns pártpolitikusok voltak korábban elnöki tanácsadók, mint Vasile Blaga és Elena Udrea. Abban rendhagyóbb a helyzetem, hogy az RMDSZ-en belüli politikában is meg szeretnék maradni. Amikor elvállaltam a beosztást, ezt nyilvánvalóvá tettem az államelnök előtt, ő pedig rábólintott.

– Hogy érzi, az elmúlt egy hónapban sikerült-e átadni olyan gondolatokat, amelyeket aztán képviselt is az elnök?
– Ez úgy működik, hogy én tájékoztatom őt, esetleg ajánlok bizonyos megoldásokat. Úgy érzem, van fogadókészség a tájékoztatásaimra.

– Bejut bármikor Traian Băsescuhoz? Ő hívja önt, vagy ön kopog az ajtaján?
– Ez kétoldalú. Ha az államelnök szükségét érzi a tanácsaimnak, akkor kéri a tájékoztatást, ha pedig én érzem, hogy közlendőm van, ez a másik út is lehetséges. Az a lényeg, hogy a tájékoztatás korrekt legyen. De pozitívak a tapasztalataim: azt látom, hogy az államelnököt érdekli a tájékoztatásom.

– Mennyi időt szán az elnök arra, hogy a kisebbségügyi tanácsadójával tanácskozzék?
– Hát, van lehetőségem a tájékoztatásra.

– Megkérdezte önt az autonómiával kapcsolatos kijelentései előtt?
– Beszéltünk, és tettem javaslatokat, amelyek viszont nem fedik azt, amit az államfő mondott. A végső döntés pedig az övé.

– Amikor ennyire markánsan különbözik az államfő véleménye attól, amit az RMDSZ és általában a magyar szervezetek képviselnek, utólag van valami visszacsatolás?
– Természetes, hogy van visszacsatolás. Erről is volt beszélgetésünk.

– Ha tartósan az ellenkezőjét mondja az államelnök annak, amit öntől hall, az a gyanú is felmerül, hogy azért kell neki kisebbségi tanácsadó, hogy jobban megismerje azokat az érveket, amelyeket el akar utasítani.
– Én erre nem vagyok megfelelő alany. Én feltétlenül korrektül tájékoztatom az elnököt. A transzmissziósszíj-szerepet korrektül fogom ellátni.

– Tehát nincsenek lelkiismereti problémái abból fakadóan, hogy az ön által nyújtott tájékoztatás esetleg éppen az erdélyi magyar közösségi célok leszerelésének az eszközéül szolgál.
– Nézze, én nem fogok dolgozatokat írni az autonómiaelképzelésekről. Nem kérték ezt tőlem, és nem is tudok ilyent. Ha viszont létezik a Székely Nemzeti Tanács, amelyik kidolgoz egy autonómiakoncepciót, közösségi felkérésre én ezt át tudom adni, meg tudom jeleníteni az elnök számára. Az pedig, úgy vélem, nem áll fenn, hogy rajtam keresztül kémleljék ki a Cotroceni-ben, hogy mire készül a magyar közösség. Ilyen szerepet nem vagyok hajlandó vállalni.