
Fotó: A szerző felvétele
2010. október 19., 09:442010. október 19., 09:44
Kovászna megyében idén több települést több alkalommal is elöntött a víz, a prefektúra összesítése szerint a vidéki településeken az árvizek összesen 71,6 millió lej kárt okoztak. A legtöbb pénzbe, hozzávetőleg 30 millió lejbe az infrastruktúra helyreállítása kerül, 12,3 kilométer megyei, 103 kilométer községi utat, több hidat és pallót kell felújítani. György Ervin elmondta, attól tart, hogy a megrongálódott hidakat kénytelenek lesznek lezárni, javítással nem lehet biztonságossá tenni őket, javallott lenne a teljes újjáépítés. Zágon község 300 ezer lejt kapott a megrongált híd megerősítésére, de a szakértők szerint a meggyengült tartópillérű hidat teljesen újra kell építeni, ami 1–1,5 millió lejbe kerül. Ha a hidat kénytelenek lesznek lezárni, 1200 zágoni lakos szigetelődik el – hívta fel a figyelmet az elöljáró.
Az áradásoktól leginkább sújtott Bölönben két híd rongálódott meg, az egyik beszakadt, közel száz ház teljesen elszigetelődött. A falu központjában levő hídon áthalad az Erdővidék felé vezető megyei út, ezen jelenleg egy sávon lehet közlekedni, de napról napra gyengül az állaga. Sikó Imre, Bölön polgármestere a Krónikának elmondta, a környezetvédelmi minisztériumtól 80 ezer lejt kaptak patakmeder-szabályozásra és kétmillió lejt az iskola udvaránál a földcsuszamlás megerősítésére. A patakmeder mentén kiépítenek egy utat, ezzel a jelenleg elszigetelődött száz bölönpataki ház is megközelíthető lesz gépjárművel. A polgármester elpanaszolta, még nem kaptak építőanyagot, bár a kormány a településen hozta létre a lerakatot. „Idehozták, lerakták, őriztük, majd továbbvitték, a bölöniek eddig csak önerőből, egyházak, civil szervezetek, cégek adományaiból tudták javítani a megrongált házaikat, pedig több olyan ingatlan van, amelyet háromszor öntött el az ár” – mondta a polgármester.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.