2010. június 09., 09:072010. június 09., 09:07
A két megye közötti határvita évek óta húzódó probléma, melyre máig nem sikerült megnyugtató megoldást találni. A vita tárgyát az a több tízhektáros terület képezi, amelyet mindkét megye magáénak vall. A két megye önkormányzati vezetői többször is tárgyalóasztalhoz ültek, 2005-ben közös bizottságot is létrehoztak, amely a határvitában kellett volna döntsön.
Legutóbb tavaly augusztusban zajlott tárgyalás Gyilkostó üdülőtelepen, ahol a felek abban állapodtak meg, hogy a 2005-ben létrehozott közös bizottság döntse el, hol van a tényleges határ a két megye között. Míg Hargita megye és Gyergyószentmiklós elöljárói ragaszkodnak az 1968-as megyésítés alkalmával kijelölt határokhoz, addig Neamţ megye önkormányzatának képviselői és Békás település elöljárói az 1987-ben kiigazított, és 1998-ban gyergyószentmiklósi elöljárók által aláírással is elismert határokat tekintik érvényesnek.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy míg a Hargita megyei szakemberek a Lapos-pataknak a műúttal való találkozását tekintik határvonalnak, addig a Neamţ megyeiek a Kupás- és a Békás-patak találkozását ismerik el határnak. A Hargita Megyei Tanács törvényszékhez címzett beadványa szerint a 1998/7-es törvény világosan kimondja: a települések adminisztratív határainak megállapítása annak a bizottságnak a hatásköre, amelyet a prefektus rendeletére hoztak létre. Mivel Gyergyószentmiklós és Békás község adminisztratív határa megegyezik a két megye határával, a bizottságban benne kell lennie mindkét megyei önkormányzat illetékeseinek is – olvasható a beadványban.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.