2009. február 06., 08:512009. február 06., 08:51
A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy csütörtökön a Kovászna megyei törvényszék közigazgatási részlegén a prefektúrának a vargyasi önkormányzat határozata ellen benyújtott keresetét tárgyalták. Az önkormányzat felkérésére Kincses Előd ügyvéd nyújtotta be írásban az alperes álláspontját tartalmazó iratcsomót. A dokumentumokat a prefektúra jogászának is átadták, és a tárgyalást március 12-ére halasztották.
Kincses Előd elmondta, Kovászna és Hargita megyében a prefektúra eddig 22 önkormányzatnak a referendum megszervezésére vonatkozó határozatát támadta meg. Az ügyvéd ingyen képviseli azokat a tanácsokat, amelyek felkérték erre. Eddig egyetlen ügyben született döntés, a háromszéki Sepsibükszád határozatát megsemmisítette a bíróság, de fellebbezni fognak, hangsúlyozta Kincses.
Mint mondta, a prefektúrák azt kifogásolják, hogy a referendum új területi felosztást hozna létre Romániában, holott az országban a legnagyobb közigazgatási egység a megye. A referendum kezdeményezői jól tudják, hogy Románia területi felosztását csak alkotmánymódosítással lehet megváltoztatni, és hogy az autonómiát a parlament teremtheti meg sarkalatos törvénnyel.
Azért kezdeményezték a népszavazást, mert ez áll a Román Törvényhozó Testület autonómiastatútum kapcsán megfogalmazott véleményében is, hangsúlyozta az ügyvéd. A népszavazás nem teremti meg az autonóm régiót, de egyik előfeltétele, mondta. Izsák Balázs az alkotmányellenesség vádjára válaszolva elmondta, a legutóbbi alkotmánymódosítás előtt már léteztek az országban eurorégiók, mégsem tartották fontosnak, hogy ezek az alaptörvényben is szerepeljenek.
Csinta Samu, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei ügyvezető elnöke arról számolt be, hogy az alakulat részt vesz az egyházi vezetők által kezdeményezett vasárnapi megmozduláson, és erre buzdítja híveit, szimpatizánsait is. Hangsúlyozta, ők nem a jelenlegi magyar intézményvezetők megtartását kérik, hanem méltányos intézményes képviseletet a magyarság számára.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.