
Képünk illusztráció
A szenátus szerdán döntő kamaraként elfogadta az RMDSZ oktatási törvényt módosító javaslatát, amely értelmében ezután csak akkor lehet megszüntetni vagy átszervezni a kisebbségek nyelvén működő osztályokat, ha ezt jóváhagyta az adott kisebbséget a parlamentben képviselő szervezet vagy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával együttműködő kisebbségi tanács.
2018. június 28., 09:202018. június 28., 09:20
„A tapasztalat azt igazolja, hogy szükséges a kisebbségeket képviselő szervezetek véleménye a kisebbségi osztályokat illetően, hiszen ők azok, akik részletesen ismerik ezen osztályok helyzetét egy-egy településen, valós képet látnak, hiszen rendszeres kapcsolatban vannak a pedagógusokkal, szülőkkel. Mostanáig a szaktárca a kisebbségek képviselőinek megkérdezése nélkül szüntethetett meg vagy szervezhetett át osztályokat. Ezen változtat módosításunk, amely
– magyarázta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerdán a plénumi szavazást követően. A törvénymódosítás arról is rendelkezik, hogy ezután a tanügyminisztériumnak a tanév végétől számított három hónapon belül éves jelentést kell készítenie az egyetem előtti oktatási és felsőoktatási rendszerről, és meghatároznia a fejlesztési irányvonalakat – olvasható a szövetség közleményében.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
szóljon hozzá!