
2008. november 12., 13:382008. november 12., 13:38
„A helyi tanács határozott úgy, hogy mindenképpen rendezni kell az elhanyagolt területet. Zöldövezet kialakítására, parkosításra és játszótér építésére pályáztunk – mutatta be a megvalósítás hátterét Balogh Sándor polgármester. – Egy szatmári cég készítette el a megvalósíthatósági terveket, és ők is végezték a munkálatokat. A programra 500 ezer lejt szerettünk volna kapni, amiből pályázat útján 325 ezret ítélt meg a környezetvédelmi alap.”
A helyi önkormányzat a területen szabadtéri színpadot is szeretett volna kialakítani a falusi ünnepségeknek, de erre már nem futotta a költségvetésből. A park azonban így is több kikapcsolódási lehetőséget biztosít majd a lakosoknak. A gyerekek modern játszótéren tölthetik szabadidejüket. Készítenek számukra hajó és híd alakú, Nyugaton készített játékvárakat, amelyeken lehet majd hintázni, csúszdázni és akadályokon mászkálni.
Emellett kapnak még négy darab rugólábú hintalovat, valamint egy homokozót is. A park többi részét díszfákkal ültetik be, közöttük pedig kockakőből kirakott sétányok vezetnek azokhoz a padokhoz, amelyeken a gyerekek kísérői sziesztázhatnak. Az egyik anyuka szerint hétvégenként és délutánonként már tülekedés van a félkész játékok körül,és ha teljesen elkészül, nagy sikernek örvend majd a kezdeményezés.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.