
2010. szeptember 27., 13:332010. szeptember 27., 13:33
Nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés felidézte Corina Creţu román EP-képviselő kijelentéseit, amelyekkel „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” minősítette a magyar képviselőt. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő - Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója -, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” - jegyezte meg Tőkés.
Az EMNT elnöke emellett megemlítette, hogy a Cotidianul című napilap 2010. szeptember 13-i számában hol Szekuritátés ügynöknek, hol idegen hatalmak kiszolgálójának tüntetik fel, immáron sokadjára „leplezve le” „sötét múltját”. Ami viszont még elszomorítóbb, jelentette ki Tőkés László, az az, hogy húsz évvel a temesvári forradalom után Nicolae Ceaușescu és a főszekusok képezik a „hiteles forrást” egy román országos napilap számára.
A román támadássorozat mellett Tőkés László legfájdalmasabbnak azt nevezte, hogy egyes magyar politikusok magánéleti válságát felhasználva próbálnak politikai tőkét kovácsolni a maguk számára, így a bihari közélet síkján Szabó Ödön és Biró Rozália RMDSZ-tisztségviselők „élcelődése” és aknamunkája érdemelt említést.
Mindezeket azonban messze felülmúlja, emelte ki Tőkés László, hogy a magát nemzetinek nevező oldal képviselőjeként Szász Jenő MPP-elnök vélelmezett magánéleti „botránykrónikájával” házal Székelyföldön és budapesti kormánykörökben, abban a tévhitben élve, hogy – remélt – diszkreditálásával sikerülnie fog hátrányos helyzetbe taszítania az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot. Tőkés hangsúlyozta: „ez az eljárás nem csupán Szász Jenőre nézve szégyenteljes, hanem – sajnálatos módon – az általa kisajátítani akart Magyar Polgári Párt tisztességes és elvhű tagjaira is visszaüt. Márpedig ők ennél többet érdemelnek. Íme: ilyen rövid az út Corina Creţutól – Szász Jenőig.”
Az EP-alelnök kedvezően fogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén elhangzott megnyilatkozásokat, amelyek változásokat sürgettek a szövetségen belül. Tőkés ugyanakkor hangot adott annak a reményének, hogy jó esélyt teremthet a magyarság érdemi összefogására, ha az átvilágítás és az elszámoltatás során az RMDSZ-t sikerül gyökeresen megtisztítani a „levitézlett és megalkuvó” politikusoktól.
Külön beszélt az EP alelnöke a nagyváradi utcanévtáblák ügyéről. A táblákat az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete három hónappal ezelőtt szerelte fel. A hivatalostól kinézetre szándékosan eltérő utcanévtáblákat a várad-újvárosi református templomra erősítették fel, illetve a túloldalon álló épületre, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselői irodája, illetve az Illyés Gyula Református Könyvesbolt működik. Mindkét ingatlan egyházi tulajdonban van, s az ifjak úgy vélték, a tulajdonos engedélyével nyugodtan jelezhetik a táblákon az utcák korábbi magyar elnevezését.
Csakhogy e táblákat a nagyváradi városháza eltávolíttatta az épületekről, az EMI azok egy részét azonban visszakapta. Tőkés László „szégyenteljesnek” nevezte Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester viszonyulását ehhez a kérdéshez. Emlékeztetett rá, hogy az RMDSZ színeit képviselő alpolgármester egy nyilatkozatában azt mondta, nem történt törvénysértés a táblák leszerelésekor, sőt, mi több, a városháza köteles e táblákat leszerelni. „Ha a mi választottjaink nem a magyarság érdekeit képviselik, hanem opportunista módon belesimulnak a minden szintű és rangú hatalomba, az a magyar közösség szégyene” - mondta Tőkés. A hétfői sajtóértekezlet után egyébként az EMI tagjai Tőkés bátorítására visszahelyezték a történelmi magyar elnevezéseket tartalmazó utcanévtáblák egy részét.
A visszahelyezés után bő félórával megjelent a nagyváradi közösségi rendőrség, képeket és jegyzetek készítettek az újra felcsavarozott táblákról, valamint felhívták Tőkés László figyelmét, hogy törvénytelenséget támogat a magyar utcanevek visszahelyezésével. Az erdélyi képviselő válaszában utalt arra, hogy Temesváron sem a törvényes keretek betartásával történt az, ami történt, tehát néha élni kell a polgári engedetlenség eszközeivel, és rámutatott: az európai gyakorlat és a közös értékek felül kell, hogy írják a rossz és antidemokratikus törvényeket.
Újságírói kérdésre az EP-alelnök megerősítette: az őshonos magyar kisebbségnek joga van a köztéri feliratokhoz anyanyelvén – amely nem mellesleg az Európai Unió hivatalos nyelve is –, és az élő európai gyakorlat szellemében a többnyelvűség követelményének felül kell írnia a rossz beidegződésből származó többségi ellenérzéseket.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.