Hirdetés

Tőkés: párttá válhat az EMNT

Ki kell alakítani a Kárpát-medencei magyar nemzeti együttműködés, s ennek egy ágaként a romániai magyar nemzeti együttműködés rendszerét. Ha ehhez szükség van egy új pártra, vagy új választási közszereplőre Romániában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kész elmenni addig – mondta pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Nagy Orsolya

2010. augusztus 02., 09:322010. augusztus 02., 09:32

Az Európai Parlament (EP) alelnöke hozzátette: szervezetük erről egyeztet az RMDSZ-szel, a Magyar Polgári Párttal (MPP) és az összes romániai magyar közszereplővel. „Az EMNT vállalja azt a felelősséget, hogy a Fidesz partnereként meghatározó szerepet játsszon a romániai magyar politika alakításában” – közölte Tőkés László. A 2012-ben esedékes romániai parlamenti választásokra utalva az EP-alelnök kifejtette: plurális magyar egységre, a magyar pártok és civil szervezetek együttműködésére van szükség a romániai magyar demokratikus fejlődés érdekében. „A pártosodás nem cél, de ha az MPP nem tudja betölteni nemzetpolitikai hivatását, az alternatíva szerepét, akkor – többek véleménye szerint – az EMNT-nek hozzá kell járulnia egy új politikai párt létrehozásához. Erről már folynak az egyeztetések” – tette hozzá a politikus.

„Az alkotmány nem szentírás”

Tőkés László nagyváradi sajtótájékoztatóján a Tusnádfürdőn tett kijelentéseire érkezett román reakciókra is kitért. „Támadások össztüzébe kerültem kijelentéseim miatt, de nem csodálkozom a politikai színtér szereplőinek nacionálkommunista megnyilvánulásain” – jelentette ki. Az EP-alelnök megköszönte Toró T. Tibornak, az EMNT ügyvezető elnökének, hogy a múlt héten állásfoglalásban vette őt védelmébe. Mint ismeretes, Tőkés a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban együtt említette Koszovónak a hágai Nemzetközi Bíróság által is törvényesnek nyilvánított függetlenségét a Székelyföld autonómiájával, mondván: ha az ottani albánoknak ez sikerült, miért ne vívhatnák ki a székelyek is a területi autonómiát. A román politikum minden oldalról támadta az EMNT elnökét a mondottak miatt. Tőkés ezeket a támadásokat főképp politikai indíttatásúaknak látja: úgy véli, nemcsak rajta vagy az autonómia fogalmán, hanem Traian Băsescu államfőn is „ütni akarnak” a vádaskodók. Az RMDSZ elhatárolódott az autonomista kijelentéstől, populistának nyilvánította azt, holott programjában szerepel a kérdés – méltatlankodott Tőkés. Az EP-alelnök igazat adott Markó Bélának abban, hogy az erdélyi magyaroknak elsősorban parlamenti eszközökkel kell harcolniuk, de feltette a kérdést: miért ne demonstrálhatnának katalán módra? Tőkés kifejtette: tiszteletben tartja Románia alkotmányát, de az nem szentírás.

„Lépjenek vissza a volt besúgók!”

Tőkés László elvi kérdésnek tartja azt a problémát, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közelgő választásain jelölést fogadtak el olyan személyek, akikről sejthető vagy tudvalevő, hogy valaha együttműködtek a kommunista rezsim titkosszolgálatával. A KREK volt püspöke sajtótájékoztatóján azt mondta, tudomása van róla, hogy létezik olyan, esperességre pályázó jelölt, akiről már a kerület saját vizsgálóbizottsága is bebizonyította, hogy kollaboráns volt, ám sem a nevét nem hozták még nyilvánosságra, sem a választásokon való indulás jogát el nem vették tőle. Tőkés két hete nyilatkozatban szólította fel önkéntes visszalépésre azokat a jelölteket, akik az egyházkerület választási szabályzatában foglaltaknak nem felelnek meg. Ez ugyanis kimondja, hogy „egyházi tisztségekre nem jelölhetők azok, akik a kommunista diktatúra idején, valamint napjainkban nyilvánvalóan egyházunk kárára jártak el, valamint azok, akik tisztségükről önkényesen és elfogadhatatlan módon lemondtak. Továbbá nem ajánlott a szektás irányt képviselő egyháztagok jelölése (CE-szövetség stb.). Egyházmegyei és egyházkerületi lelkész jellegű tisztségekre nézve szükséges az Átvilágító Bizottság tisztázó határozata.”

Tőkés László biztos benne, hogy azért érik támadások az egyházon belülről ajánlásai miatt, mert egyes egyházi körök és volt szekus csoportok között összefonódások mutathatók ki, de okul szolgálnak a gazdasági érdekek is, amelyek akkor bukkannak felszínre, amikor az EP-alelnök korrupciós ügyeket feszeget. Az EP-alelnök megmutatott egy nyolcvanas évekbeli dokumentumot, amely szerint a magyar protestáns egyházak szolgái közül mintegy 300-an működtek együtt az elnyomó rendszerrel – ez a gyakorlatban minden negyedik embert jelenti. Tőkés László ismét közzétett két névlistát: az egyik a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) által kollaboránsként igazolt, a másik a legutóbb besúgóként azonosított egyházi emberek nevét tartalmazza. Az utóbbiban megtalálható többek között Veres-Kovács Attila, Csomay Árpád, Fazakas László és Balogh Béla, illetve a palástjogától megfosztott volt gencsi lelkipásztor, Bátori Gyula neve.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés