2010. október 14., 09:262010. október 14., 09:26
Mircea Băcală Temes megyei prefektus szerint a törvény értelmében a hivatalnak 30 napon belül kellene válaszolnia a lakossági igényekre, amennyiben ezt nem teszi meg, beperelhető, és a bíróság rendszerint a felperesnek ad igazat. Kifejtette, a temesvári önkormányzat már-már sportot űz abból, hogy bizonyos cégeknek hallgatólagosan jóváhagyja az építkezési engedélyt, ugyanakkor kifizeti az írásbeli válasz késéséért kirótt kártérítést is.
A kormánybiztos szerint az ilyen igények zöme szállodaépítésre vonatkozik, melyeket a történelmi belvárosban akarnak felhúzni. Hozzátette, Ioan Cojocari temesvári önkormányzati jegyzőnek a prefektúra fegyelmi bizottsága előtt kellene számot adnia az ilyen esetekről. „Meg kellene kérdezni tőle, miért az adófizetők fizetnek a közalkalmazottak mulasztásáért” – tette hozzá Mircea Băcală, aki úgy véli, az illető cégeknek kapcsolataik vannak a városházán. Ioan Cojocari a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy minden említett esetet kivizsgált a polgármesteri hivatal fegyelmi bizottsága, így nincs miért a prefektúra hasonló testülete elé idézzék. Hozzátette, jegyzőként nem áll módjában az összes igazgatóság minden iratát ellenőrizni.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.