
Fotó: Ioan Pan
Mintegy négyszázan tettek eleget környezetvédők felhívásának szombaton, és személyesen tiltakoztak a kolozsvári Hója-erdőben illegálisan kiépített út, illetve az ehhez kapcsolódó ingatlan-beruházás ellen.
2021. március 21., 10:542021. március 21., 10:54
2021. március 21., 11:002021. március 21., 11:00
Amint arról beszámoltunk, a környékbeliek által túrázásra, kutyasétáltatásra, szalonnasütésre használt erdőben – melynek bejáratánál a falumúzeum is található – a napokban aszfaltréteg tűnt fel az addig többnyire csak a kirándulók által használt földúton.
Fotó: Ioan Pan
Így a korábbi tapasztalatok alapján a civilek attól tartanak, hogy az utat egy környékbeli lakóparkot építő ingatlanbefektető használná az építőanyagot szállító teherautóinak, de félő, hogy az aszfalt megjelenése a Szászfenes felé irányuló, rendkívül nagy gépkocsiforgalom egy részét is ide „terelné”, tönkretéve ezzel a kolozsváriak kedvelt kirándulóhelyét.

Tiltakozni készülnek kolozsvári polgárok szombaton, miután egy közeli ingatlanberuházás folyományaként aszfaltos út „jelent meg” a Hója-erdőben. A civilek attól tartanak, hogy a közkedvelt kirándulóhely az ingatlanbefektetők és a Szászfenes felé vezető gépkocsiforgalom áldozatává válik.
Emiatt civilek tüntetést szerveztek szombatra „a kolozsvári ingatlanbefektetési káosz elleni menetelés” néven. „Nem vagyunk a jó úton!” – ezzel a jelmondattal vonultak fel a tüntetők. Adrian Dohotaru szervező, zöldaktivista szombaton Facebook-oldalán közölte,
Fotó: Ioan Pan
Dohotaru szerint mindenki maszkot hordott, távolságot tartottak, így akár különálló csoportoknak is minősülhettek volna a menetelésben részt vevők, ám a rendőrség közölte vele, hogy maximum 15 ezer lejes bírságra számíthat. Az aktivista nehezményezte, hogy miközben az út kialakítása miatt 4000 lejes bírságot szabtak ki az engedélyek hiánya miatt, őt akár 15 ezer lejre is megbüntethetik, ugyanakkor jelezte, mindenképpen megfellebbezi a bírságot. A résztvevők közül többen felajánlották, hogy hozzájárulnak anyagilag a büntetés kifizetéséhez.
Fotó: Ioan Pan
Fotó: Ioan Pan
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!