Hirdetés

Több száz, földjeit tarlóégetéssel megtisztító székely gazda veszíti el a területalapú támogatást

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Megvonja a területalapú támogatást több száz Hargita megyei gazdálkodótól a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA), mivel tarlóégetéssel tisztították meg földjeiket a gaztól.

Krónika

2022. március 22., 16:232022. március 22., 16:23

2022. március 22., 16:332022. március 22., 16:33

Haschi András igazgató szerint csak a héten több mint száz ilyen gazdálkodót azonosítottak a székelyföldi megyében, ők idén nem részesülnek az Európai Unió által biztosított támogatásban. Hasonlóan járnak el a jövőben is, tette hozzá.

Idézet
„Nem tudom, hogy mi történik, de más évekhez viszonyítva ebben az időszakban minden lángokban áll. Még soha nem fordult elő olyan mértékű tarlóégetés, mint most”

– nyilatkozta az igazgató az Agerpres hírügynökségnek. Mint mondta, épp ezért van szükség a „drasztikus” beavatkozásra, amelyhez hasonlót még nem alkalmaztak eddig. Hangsúlyozta, azon gazdák, akiknek földjén égésnyomokat észlelnek, egyetlen lej támogatást sem kapnak az EU-tól.

Hirdetés

„Ha száz hektár területe van és abból öt négyzetmétert felgyújtott, egy lejt szubvenciót sem kap” – jelentette ki Haschi, elfogadhatatlannak nevezve, hogy naponta több száz hektár mezőgazdasági terület áll lángokban a megyében.

Idézet
„Nem lehetséges, hogy egy terület megművelése gyufával legyen megoldva”

– fogalmazott az igazgató, aki szerint naponta több mint 20 alkalmazottjuk van terepen, és amelyik területen hamut találnak, azt a gazdát kihúzzák a támogatandók listájáról.

Erre vonatkozóan egy egyezséget is kötöttek a vészhelyzeti felügyelőséggel és a környezetvédelmi őrséggel, hogy értesítik őket az ilyen esetekről, ugyanis a tarlóégetéssel letisztított területekért nem jár az APIA-támogatás.

Csak hétfőn 21 ilyen bejelentést kaptak az említett intézményektől, mondta Haschi.

„Azt üzenjük, hogy fejezzék be a tarlóégetést, mert nem fogják megúszni” – mondta az igazgató, aki szerint nem számít, ha valaki este, sötétben, vagy hétvégén gyújtja fel a gazt területén, a nyomok úgyis elárulják.

Az igazgató szerint tarlóégetések mindig voltak, de egyik évben sem volt olyan magas a számuk, mint idén.

Mint mondta, míg más esztendőkben megyeszerte összesen volt száz gazda, aki elveszítette a támogatást, idén egyetlen hét alatt van ennyi.

Romfeld Zsolt, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője is azt hangsúlyozta, hogy a tarlóégetés a növényzetnek, a helyi élővilágnak, mikroorganizmusoknak is árt. Mivel a már kihajtott növények friss hajtásai leégnek, ezek csak jóval később újulnak ki, de a föld felszínén telelő mikroorganizmusok is elégnek, holott fontos szerepük van a száraz növényzet feldolgozásában, a mikrobiológiai folyamatokban.

A jelenségre az Agerpres szerint Demeter László, a természetvédelmi ügynökség megyei igazgatója is felhívta a figyelmet. Rámutatott, hogy

a kisebb állatok mellett egyes esetekben a tarlóégetés a nagyobb vadállatokat is veszélyeztetheti, főleg ha magas a felgyújtott növényzet.

De sok, többek között védett madár fészke is megsemmisül a tarlóégetéssel, és a tüzek nem egy esetben a környező erdőkre is átterjedhetnek. Gyergyó és Csík térségében ráadásul, ahol gyakori a tőzeg, fennáll a veszély, hogy begyullad. A tőzegtüzet nagyon nehéz eloltani és nagyon szennyezi a levegőt, figyelmeztetett.

Múlt péntektől hétfőig mintegy 30 olyan esetet regisztráltak Hargita megyében, hogy a gazdák tarlóégetéssel próbáltak megszabadulni a száraz növényzettől földjeiken. A pár nap alatt a tarlótüzek 280 hektár területet érintettek és nem egy esetben fennállt a veszély, hogy háztartásokra, erdőkre is átterjednek, írta az Agerpres.

korábban írtuk

Sokszorosára nőtt egy év alatt a törvénytelen tarlóégetés miatti tűzesetek száma
Sokszorosára nőtt egy év alatt a törvénytelen tarlóégetés miatti tűzesetek száma

Kétszeresére emelik a törvénytelen tarlóégetés miatt kiszabott bírságot, miután az elmúlt öt évben idén öltött a legnagyobb méretet a törvénytelen tarlóégetés jelensége.

korábban írtuk

Tánczos: 15 ezer lejig terjedő pénzbírságot is kaphatnak a tarlóégető magánszemélyek
Tánczos: 15 ezer lejig terjedő pénzbírságot is kaphatnak a tarlóégető magánszemélyek

„Évek óta harcot vívunk a tarlóégetők ellen. Vannak helyek, ahol a tiltás ellenére bevett gyakorlattá vált a növényzet illegális égetése. Ezért döntöttünk úgy, hogy növeljük a büntetési tételeket” – közölte Tánczos Barna.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés