2010. október 15., 10:172010. október 15., 10:17
A tárcavezető a gyógyszeripar és -piac fejlődéséről is beszélt az 1700 fős hallgatóságnak. Elmondta, az elmúlt tíz évben a gyógyszertárak száma megkétszereződött Romániában, 2000-ben 3368 volt, idén pedig 7016 van, továbbá 21 gyárban állítanak elő olcsóbb, generikus gyógyszereket, ami a betegeknek nagy segítség, néha életmentő lehet.
„Az egészségügyi minisztérium célja, hogy földrajzilag minden területen biztosítsa a patikák létét és ezáltal a gyógyszerellátást, ennek megfelelően kell alakítanunk a vonatkozó törvénykezést. Idén nagy fegyverténynek tartom, hogy miután 2008 októberében eltöröltük a gógyszerkeretet a patikákban, idén is megmaradt ez az állapot, valamint azt, hogy sikerült kifizetni a tartozásokat a gyógyszertáraknak, s így tartani lehet a törvényes kifizetési határidőt” – értékelte a 2010-es év megvalósításait az egészségügyi miniszter.
Maros megyében tett látogatása során Cseke Attila találkozott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetőségével, és meglátogatta a Fogorvosi Kar új épületét is.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.