2010. augusztus 05., 09:492010. augusztus 05., 09:49
Mint mondta, a megyében számos helyen tilos nehézgépjárművel közlekedni. A Vargyas–Kézdivásárhely, illetve Oklánd útkereszteződésbe nem hajthatnak be a 15 tonnásnál nagyobb járművek, a baróti körgyűrűn a 20 tonnánál nagyobbakra vonatkozik a tilalom, a nagyajtai hídon, illetve az Előpatak–Sepsiszentgyörgy-útvonalon pedig csak a 16 tonnásnál kisebb járművek közlekedhetnek.
Ráadásul az árvizek miatt a bölöni hídon is korlátozás van érvényben, míg az ágostonfalvi hídon – amely Brassó megyével köti össze a térséget – csak 12,5 tonnásnál kisebb járművek kelhetnek át. Komporaly Viktor elmondta, több baróti cégvezetővel együtt petíciót juttat el a Kovászna Megyei Tanácshoz, amelyben az említett útvonalak minél előbbi felújítását, az ehhez szükséges pénzösszegek kiutalását sürgetik. „Tudjuk, hogy a korlátozásokat azért vezették be, mert valós a veszély, de úgy véljük, erre meg kell találni a kompromisszumos megoldást” – hangsúlyozta a cégtulajdonos, aki szerint a petícióban a baróti üzletemberek arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a tilalmak miatt teljesen elszigetelődnek, ellehetetlenítik a vállalkozásaikat. „Tiltakozó megmozdulásokra is gondoltunk már. Ha nem járunk sikerrel, bezárjuk a boltot, és más országba költözünk” – jelentette ki a 147 alkalmazottat foglalkoztató Kovászna megyei üzletember.
A baróti cégek sanyarú helyzetét Nagy Imre polgármester is megerősítette. Mint mondta, az Exfor Rt. a térség legnagyobb cége, és ez fizeti be a legnagyobb összeget a helyi költségvetésbe. „Valóban, több cég is van, amely a jelenlegi körülmények között nem tud dolgozni. Híd nincs, út nincs, nincs, ahol járni a nehézgépjárművekkel” – nyilatkozta a baróti elöljáró.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.