
Fotó: 123RF
Premiernek számító ítélet született Nagyváradon: 50 ezer lejes kártérítést kap egy nő, aki a bihari megyeszékhely sürgősségi kórházában kapott súlyos fertőzést szüléskor.
2019. március 04., 20:222019. március 04., 20:22
2019. március 04., 20:232019. március 04., 20:23
A nő még 2013-ban szült császármetszéssel a Körös-parti egészségügyi intézményben. Előtte nem voltak egészségügyi problémái, de a beutalás idején elvégzett analízisek kimutatták, hogy staphylococcus-fertőzést kapott.
A nő 2016-ban beperelte a nagyváradi kórházat. Mint ügyvédje a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, a fertőzés nagyon veszélyes volt, megtámadta a belső szerveit is. „Egy édesanyáról beszélünk, aki akkor szült. Akadályoztatva volt a szoptatásban, s még abban is, hogy ölbe vegye a gyermekét” – magyarázta a páciens jogi képviselője.
A bíróság az incidens után két évvel most jogerősen 50 ezer lej kártérítés kifizetésére kötelezte az egészségügyi intézményt. Egyébként egy február elején készült, a múlt héten közzétett felmérés szerint a kórházi fertőzések is szerepelnek a három legfőbb probléma között, amelyek az emberek eszébe jutnak a romániai egészségügy kapcsán a kenőpénzen és a pénzhiányon kívül. Amint arról korábban beszámoltunk, a 2015-ben Bukarestben, a Colectiv nevű szórakozóhelyen bekövetkezett tűzvész halálos áldozatainak jelentős része nem a tűzben halt meg, hanem később, kórházi fertőzések nyomán.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
szóljon hozzá!