
Megkönnyebbülten szusszantak fel tegnap azok a csíkszeredai diákok, akik sikeresen vették az idei érettségi második akadályát is, ugyanis most egy újabb szünet következik a közel öt hónapon át zajló érettségi vizsgák sorában. A tizenkettedikeseknek legközelebb április végén számítástechnikai ismereteikről kell számot adniuk, majd június elején egy idegen nyelvből kell szintén szóbelizniük.
A négy írásbeli vizsgát június végén, július elején szervezik meg, ekkor román, illetve magyar nyelv és irodalomból, egy szak-, illetve egy választott tantárgyból szerzett tudásukról adnak számot a tizenkettedikesek. A végleges eredményeket az óvások elbírálását követően, július 8-án teszik majd közzé.
Arról pedig, hogy jó-e vagy sem az új, „szétszabdalt” érettségi rendszer, amelynek keretében ugyanakkor csökkent a szóbeli vizsgák súlya, megoszlanak a vélemények. „Nekem jobban tetszik, hogy több hónapra osztották szét a vizsgákat, mert legalább az első részén hamarabb átesünk.
Annak azonban nem örülök, hogy nem kapunk jegyet, mert a legtöbbünk esetében pont az emelne a végső jegyen” – fejtette ki a Krónikának Butoi Katalin, a Nagy István Művészeti Gimnázium végzőse. Kérdésünkre, hogy mennyire bizonyult nehéznek a húzott tétel, Katalin elmondta, a szöveg megértése és a jó kommunikációs készség volt a legfontosabb. „Nekem egy érvelő szöveg jutott, amelyről el kellett mondanom a véleményem. Szerintem jól sikerült, hiszen román nyelvből haladó, magyarból pedig emelt szintű minősítést kaptam”. János Botond, a Kájoni János Gimnázium végzőse is hasonlóan vélekedik az előrehozott szóbeli érettségiről. „Nekem nagyon könnyen ment, de szerintem mindenkinek jobb, hogy ez most lejár” – magyarázta.
Botond elmondása szerint abból a szempontból is előnyös volt ez a vizsgatípus, hogy nem a tanulásra, inkább a kommunikációra, szövegértelmezésre volt kiélezve, így a diákok nyugodtabban mentek vizsgázni. „Románból egy irodalmi szöveget, magyarból pedig egy magánnaplórészletet kaptam, és mindkettőből emelt szintűre sikerült vizsgázni” – árulta el.
Egy neve elhallgatását kérő magyar szakos tanár új rendszerről alkotott véleménye azonban lesújtó. Véleménye szerint az új módszer által az érettségi elveszítette igazi tétjét, hiszen lebutították a tételeket, és már nem érzékelhető a különbség azok között, akik olvastak, és azok között, akik nem. „A régi rendszernek megvolt a funkciója, de a száztételes rendszer már nagyon kikezdte az érettségi hitelét” – fogalmazott.
A hitelvesztés mellett a tanár megemlítette, hogy a jó érettségi tényleg „érett-ségi” lehet, illetve lehetett, sőt „a magyar vizsga jelenthetett akár katartikus élményt is a diákoknak”. „ A vizsga tétje az lehetne, hogy a műveltségről és az önálló gondolkodásról adjon számot a vizsgázó, azokról a bizonyos képességekről, amelyeket a tanterv előír” – mondta a tanár, aki szerint azonban ez a vizsgarendszer már jó ideje kimondottan távolodik attól, hogy „szóhoz juttassa a kompetenciát, mintha különleges elvárásnak kellene hogy számítson az önálló szövegértésre vonatkozó tanári elvárás”.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.