Hirdetés

Terepszemle Gyalutól Tordáig

Az autópálya-építő Bechtel-társaság illetékesével járta végig a Krónika a december elsején átadandó pályaszakaszt Gyalutól Tordáig. Amint megtudtuk, marad munka azutánra is, hogy megnyitják a pályát a forgalom előtt. El kell ugyanis tüntetni a környékről az építkezés sebeit. El kell egyengetni és be kell füvesíteni a nyomvonalon kikotort talajból „épült” dombokat, és újra szántófölddé kell varázsolni azokat a területeket, ahol ma a pályaépítés munkaútjai haladnak. A 42 kilométeres szakaszból mintegy 30-on haladhattunk a pálya aszfaltján, Torda közelében helyenként még a nyomvonal vályújának a kialakításán dolgoznak.

Gazda Árpád

2009. szeptember 30., 08:502009. szeptember 30., 08:50

Nagyon kellene egy jó kiadós zápor, hogy lemossa a vidéket, állapítjuk meg, miközben a magyarlónai dombon egy olyan hely felé igyekszünk, ahonnan le lehet fényképezni az észak-erdélyi autópálya nemrég elkészült völgyhídját. A száraz kórókon vastagon áll a por, mely pillanatok alatt rátapad a ruhánkra, a fényképezőgépet is meg kell tisztítani, mielőtt a szem elé emelnénk.

„Zápor? Isten ments! December után jöhet, de addig nem kellene” – jön a válasz Szabó Istvántól, a pályaépítő cég közösségi kapcsolatokért felelős illetékesétől. A fiatalember megjegyzi, az időjárás a Bechtel-társaság jó partnerének mutatkozott az elmúlt hónapokban, jó lenne, ha még két hónapig kitartana. Ennyi időre van ugyanis szükség, hogy a tervek szerint megnyissák a forgalom előtt az autópálya Gyalut és Tordát összekötő, 42 kilométeres szakaszát. A pályaszakasz lehetővé teszi majd, hogy az E60-as európai úton Nagyvárad és Marosvásárhely között haladó járművek elkerüljék Kolozsvárt. Üröm az örömben, hogy Torda nagyobbik részét és Aranyosgyérest egyelőre nem lehet kikerülni a pályán.

A magyarlónai völgyhíd egyébként egyike a leghosszabbaknak ezen a szakaszon. Egy hónappal ezelőtt még az utolsó pilléreit öntötték, ma már rajta járnak a gyalui csomópont építéséhez tartó teherautók. Egyelőre csak az egyik sáv használható, a másikon a híd végéhez közeledik a betoncsík, melyet az U profilú gerendák tetejére öntenek. „Nem megy a minőség rovására a kíméletlenül nagy tempó?” – tesszük fel a kérdést, megjegyezvén, hogy normális körülmények között a betont csak egy hónapi kötés után lehetne terhelni.

Megnyugtató válasz érkezik: az efféle határidők a felhasznált anyagok, az alkalmazott technológia függvényei. Az amerikai útépítő a saját technológiai előírásaihoz igazodik. Közben a hídra ér egy teherautó, mely egy 37 méter hosszú U profilú gerendát szállít a gyalui csomópont építőtelepére. A 160 tonnás teher a szállítására kialakított nyerges vontató mintegy 60–70 kereke között oszlik meg.

E gerendák és a technológia, amelyekkel ezeket a pillérek közé emelik, a Bechtel büszkeségei. A görgőkön guruló vízszintes darut most a gyalui csomóponthoz vezető híd pilléreire szerelték fel. A csomópont majdani felhajtó és lehajtó ágai ma még alig kivehetők. Talán repülőből nézve lehetne megérteni a töltések rendjét. A domb tetejéről csak az látszik, hogy nagy erőkkel folyik a munka, gépek, daruk, teherautók tucatjai mozognak több tíz hektáros területen.

Letérők nélkül 42 kilométeren

A lónai híd alsó felétől már aszfalton haladhatunk Torda felé. „A terepjáró hibája, hogy enyhe döcögés érződik – magyarázza Szabó István – sokat jártunk vele árkon-bokron át.” Az útburkolat valóban teljesen simának, egyenletesnek látszik. Szinte kéri, hogy az ember rátaposson a gázpedálra, de nem szabad. Az autópálya teljes hosszán egyelőre 40-es a megengedett sebesség. Ennek betartatását olykor radarozással is ellenőrzik. Többek között az ehhez hasonló szigorú szabályok teszik, hogy immár évek óta komolyabb munkabaleset nélkül folyik az útépítés.

Magyarlóna és Magyarfenes között kétszer is kiszélesedik az aszfaltcsík. Először egy parkolónak lesz a letérője, aztán annak a huroknak, amelyen keresztül visszafordulhatnak, akik elvétették az utat. Mint megtudjuk, a parkoló csak afféle pihenőhely lesz, ahol egy mosdó áll majd az utazók rendelkezésére, más szolgáltatást nem terveznek ide. Aki a visszafordító hurkon is túlszalad, annak muszáj lesz Tordáig elmennie, a 42 kilométeres szakaszon ugyanis egyetlen letérőt sem terveztek. Az aszfaltcsíkon haladva megannyi műveletet vehetünk szemügyre.

A legtöbb munkás narancssárga mellénye az úttesten kívül virít, ahol a vízelvezető árkok betonozása zajlik. Útközben értjük meg, az autópálya-építés nemcsak alapozásból, aszfaltozásból és hídépítésből áll; a tervezőknek a víz elvezetését is meg kell oldaniuk. Megannyi kibetonozott árkot látunk az úttal párhuzamosan, melyeket úgy építettek, hogy akármekkora felhőszakadás is lenne, a dombokról a víz ne folyhasson az úttestre. Az árkok vize átfolyókon, kibetonozott vagy kővel kirakott medreken keresztül jut el a közeli patakokig.

Ahol töltésen halad az út, ott az úttestről lefolyó esővíznek is betonozott csatornákat építettek, ahol pedig a dombba kellett vájni a nyomvonalat, ott kővel rakták ki a teknő oldalait, a kő alá pedig filcszerű fóliát terítettek, hogy az erózió ne kezdhesse ki a talajt.

Feltűnő, hogy a legtöbb helyen a sávok közötti méteres csíkot is leaszfaltozták. Az ilyen szakaszokon iszonyúan szélesnek tűnik az út. Rákos után szalagkorlátokat szerelő csapatokat látunk. A menetirányokat körülbelül méteres távolságra tett korlátok választják el. Megtudjuk, ezek közé olyan kerítés kerül, amelyik megakadályozza, hogy a szemben közlekedő jármű fényszórója megvakítsa a sofőröket. Szalagkorlátot tettek a legtöbb helyen az út szélére is. Az árkokon túl pedig már bebetonozták annak a kerítésnek az oszlopait, amelyik elválasztja az autópályát a környezetétől. Ez azért fontos, hogy ne tévedhessen házi- vagy vadállat az úttestre.

Marad munka december utánra

A kerítés fontosságáról magunk is meggyőződhetünk, amikor tehén és bivalycsorda mellett haladunk el. A szikkadt gyepen port ver fel az állatok patája. Látható, megviselte őket az útépítés. Némiképp meglepődve állapítjuk meg, hogy a tordaszentlászlói telephelyről eltűntek a tört kavics és homokhegyek, amelyek évekig meghatározták a látványt. Aszfalt lett belőlük. A hídelemek is megfogyatkoztak a telephelyen.

Ezek java része már a pillérekre került. Ott sorakozik azonban az a mintegy ötven kisbusz, amelyek immár több mint egy éve várják a bevetést. Úgy látszik, elszámította magát az építő, amikor megvásárolta ezeket.

Azt immár az építkezés kommunikációs igazgatójától, Bogdan Sgârcitutól tudjuk meg, hogy a telephelyet akkor sem számolják fel, amikor megindul a forgalom az útszakaszon. Az igazgató írásban válaszolta kérdésünkre, hogy e hónapban a Bechtel újabb két évre meghosszabbította a tordaszentlászlói községházával kötött bérleti szerződését. Szabó István elmagyarázza, a forgalom megnyitása utánra is marad munka ezen a szakaszon.

El kell simítani, és be kell füvesíteni azokat a dombokat, amelyek a nyomvonalról elvitt talajból emelkedtek. A földtulajdonosokkal kötött bérleti szerződés arra is kitér, hogy a pálya mellett épített munkautakat is fel kell számolni. Vissza kell állítani az eredeti állapotot. Ha azonban a földtulajdonosok kérik, meghagyják nekik az utakat. Ezekre minden bizonnyal szükségük is lesz, hiszen a pálya megannyi korábbi utat vágott el.

A filei tavak mellett elhaladva az egyik kanyarban magunk előtt látjuk a Tordai-hasadékot. A poros, ködös levegő azonban nem engedi, hogy élvezhető fényképen örökítsük meg a látványt. Magyarpeterden túl kényszerülünk arra, hogy lekanyarodjunk a pályáról, és a mellette haladó munkaúton haladjunk tovább. Innen Tordáig már csak hébe-hóba látunk egy-egy leaszfaltozott szakaszt.

A szindi kőbánya betonépületei lábánál továbbra is a teraszosítási munkák kötik le az útépítőt. Itt az úttest vályúját a sziklába vésik, ezért naponta kell robbantani. A Túri-hasadék közelében épülő völgyhídra még nem kerültek fel az átkötő elemek, de tovább, az Aranyos fölött átvezető közel kilométeres hosszúságú hídon már zavartalanul közlekednek a teherautók. Ez a legnagyobb építmény az átadás előtti szakaszon. Pillérei helyenként nyolcemeletnyi magasak.

A tordai csomópont ugyanúgy áttekinthetetlennek tűnik, mint a gyalui. Itt is nagy erőbevetéssel folyik a munka. Hogy december után itt folytatják-e az építést a Torda–Aranyosgyéres- szakaszon, erre a pályaépítő kommunikációs igazgatója sem tud egyértelmű választ adni. Megjegyzi, arra törekszenek, hogy az Országutak és Autópályák Országos Társaságával (CNADNR) pontos és teljesíthető célokat tűzzenek ki egy újabb megállapodásban.

Az idei év példája azt mutatja ugyanis, hogy ha megfelelő a tervezés, a megrendelő képes a telekkisajátítások elvégzésére, a területek átadására és a munkálatok folyamatos finanszírozására, akkor a munka is nagy ütemben haladhat. „A pontos és reális célok meghatározása mindkét fél számára előnyös” – áll Bogdan Sgârcitu válaszában. A tegnapi tájékozódó utunkon a gyakori megállásoknak köszönhetően három óra alatt tettük meg a Gyalu–Torda-útszakaszt. Ez a táv december elsejétől 20 perc alatt lesz befutható.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés