
2010. január 31., 14:312010. január 31., 14:31
Zsúfolásig telt a művelődési otthon nagyterme a Kolozs megyei Kisbácsban, ahol szombaton mutatták be Deák Ferenc Tengerből a csepp című kötetét. A Kolozsvár melletti község RMDSZ-szervezetét több mint másfél évtizeden át elnökként vezető Deák Az RMDSZ kisbácsi szervezetének története 2009-ig alcímmel írt közel ötszáz oldalas könyvet, amely a szerző 1990-től vezetett naplójára épül.
A gazdagon illusztrált, mutatós kötetben feldolgozott napló 2008-cal bezárólag a helyi RMDSZ elnökének szemszögéből mutatja be elsősorban a szövetség helyi szervezetének mindennapjait, de röviden összefoglalja a község történetét és ismerteti kulturális életét is. Olyan, a kisbácsi magyar közösség számára fontos mozzanatokról is szól, mint a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezése, az ifjúsági ház felépítése, felavatása és használatba vétele, de részletesen ismerteti a kötet a helyi hagyományőrző tánccsoport történetét és tevékenységét is.
A bemutatón a szerző mellett Molnos Lajos, a könyv szerkesztője méltatta a kötetet, fellépett a népzenét játszó Tarisznyás együttes, valamint a kisbácsi, illetve a bálványosváraljai tánccsoport.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.