Temetőgyalázás fényes nappal: tizenhárom sírkövet döntöttek le a magyarbölkényi temető református részén

•  Fotó: Rád András László

Fotó: Rád András László

Pénteken délután fényes nappal, egy temetést követően sírokat gyaláztak meg a Maros megyei Magyarbölkényben.

Szucher Ervin

2022. június 10., 22:342022. június 10., 22:34

2022. június 10., 22:402022. június 10., 22:40

A Szászrégentől mintegy tíz kilométerre fekvő, vegyes lakosságú faluban a sírkert jobb oldala hagyományos módon református parcellának számít, a bal oldalán pedig az ortodoxok, katolikusok és más felekezetűek temetkeznek.

A példátlan vandalizmus áldozatai kizárólag a református oldalon lévő kegyhelyek, szám szerint tizenhárom.

Amint Rád András László lelkipásztor a Krónikának elmondta, délután 2 óra körül többen is jelezték, hogy hangoskodás van a temetőben. Egy órával később, mire a lelkész és a gondnok felért a sírkertbe, lehangoló látvány fogadta őket. A tettesek közül ekkor már egyetlen személy sem tartózkodott a helyszínen.

A lelkipásztor nyomban ismeretlen elkövető ellen rendőrségi feljelentést tett, a hatóság pedig elkezdte a kivizsgálást.

Ugyanakkor arra biztatta a híveit, hogy látogassanak ki a temetőbe, és amennyiben családtagjaik sírhelye megsérült, hétfőn csatlakozzanak a feljelentők sorához. Emellett a lelkipásztor békességre intett mindenkit, és bizakodik abban, hogy megtalálják az elkövetőket.

•  Fotó: Rád András László Galéria

Fotó: Rád András László

A református lelkész nem kívánt senkit meggyanúsítani, értesüléseink szerint azonban a lehetséges elkövetők köre nem túl tág.

A sírgyalázást megelőző napon szitkozódással és fenyegetőzéssel végződő szócsata alakult ki a temető református parcelláján kaszáló gondnok és a pénteki temetést előkészítő roma közösség néhány tagja között.

A gondnok elmagyarázta, hogy a magyarbölkényi felekezetek hosszú ideje külön parcellákon temetkeznek. Azt is hozzátette, hogy a faluban van egy másik temető is, ahova a prédikátort örök nyugalomra helyezhetik. Az útbaigazítás nagyon felbőszítette az élők sorából eltávozott prédikátor hozzátartozóit.

•  Fotó: Rád András László Galéria

Fotó: Rád András László

„Az incidensről én is azonnal tudomást szereztem, ugyanis a temetődombon több gyülekezeti taggal közösen kaszáltunk, amikor a gondnok úr felzaklatva megérkezett és elmesélte a történteket.

Idézet
Soha nem gondoltam volna, hogy itt, a békességben együtt élők falujában valakiknek pusztán amiatt kell kárt szenvednie, mert ősei magyarok voltak”

– fejtette ki lapunknak Rád András László.

•  Fotó: Rád András László Galéria

Fotó: Rád András László

A ma már román és cigány többségű, Alsóbölkénynek nevezett faluban szinte példátlannak számít az etnikai vagy felekezeti alapon kialakuló incidens. A mintegy másfél száz hívet szolgáló lelkész elmondta, korábban semmiféle ilyen jellegű ellentétet nem tapasztalt, és az eset kapcsán higgadtságra intett mindenkit. Vasárnap az istentiszteleti alkalmon a méltányos jóvátételért és békességért fognak imádkozni, a gyülekezet elöljárói pedig arra hívnak mindenkit, hogy lélekben csatlakozzanak ehhez a szándékhoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek