Hirdetés

Teljesítménytúrák Kós Károly emlékére

Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrákra várják a természetkedvelőket augusztus 22-én, szombaton. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Kolozsvár 1891, a sztánai református egyházközség, a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület és a Szentimrei Alapítvány hatodik alkalommal szervezi meg az 50, 25 és 10 km-es túrákat.

Benkő Levente

2009. augusztus 21., 09:082009. augusztus 21., 09:08

Az 50 km-es szakasznak 7–7.30 közt vágnak neki a részvevők a Monostor úti Kakasos templomtól, és 12 órás szintidővel jutnak célba a Varjúvár melletti Szentimrei-villánál a Törökvágás–Kányafő–Bátori-hegy–Vista-tető–Gyerőffy-szöktető–Gyerővásárhely–Jegenyei menedékház–Riszeg-tető érintésével, a szintkülönbség 550 m. A 25 km-es túrának idén is két változata lesz: a Szentimrei-villától (25a), illetve a sztánai református parókiától (25b) való indulással fél 10 és 10 között a Kispetri–Almási-vár–Zsobok–Riszeg-tető–Kós-villa (illetve Sztána falu) jelzett útvonalon. Szintidő 51 óra, szintkülönbség 500 m.

A 10 km-es túra a Kós-villa–Csigadomb–Nádasi nyereg–Riszeg-tető–Kós-villa útvonalon zajlik. Indulás 10–10.30 közt, a szintidő 3 óra, a szintkülönbség pedig 350 m. A rendezvény keretében megszervezik a Kós Károly emlékéhez kapcsolódó lovas Dsida Jenő-emlék-túrát is. Lovak Demartin Lajosnál bérelhetők (tel.: 0746-387207, 0755-622868). Ajánlott térkép: Kalotaszeg térképe.

A www.szentimrei.ro honlapon letölthető a túrakalauz.
További információ: Tóthpál Tamás, e-mail: tothpaltamas@gmail.com, tel.: 0264-591683, 0748-664821;
Szabó Zsolt, e-mail: riszeg2004@yahoo.com, tel.: 0264-591267, 0745-850004, 0788-297832.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés