
Fotó: Krónika
Kiemelik a meddőrétegből az erdővidéki Felsőrákoson a nyáron talált több millió éves őselefántcsontvázat. A páratlan leletet ideiglenesen a Köpeci szénbányák mélygarázsában helyezik el, ahol konzerválják, és ugyanott a nagyközönség számára is láthatóvá teszik. „Azért ez a megoldás, mert egyelőre nem rendelkezünk megfelelő kiállítóteremmel. De a bővítése után a masztodon csontvázát mindenképpen itthon, a múzeumban helyezzük el” – fogalmazott Demeter László történész, a baróti székhelyű Erdővidék Múzeuma vezetője, cáfolva azokat a híreszteléseket, miszerint a legalább 2,5–3 millió éves leletet más múzeumoknak adnák át. Hozzátette: az erdővidéki szénbányászat közel száznegyven éves története során eddig előkerült, és a Köpeci szénbányák székházában tárlókban őrzött igen gazdag őslénylelet-gyűjteményt is átszállítják majd a múzeumba.
Vita az őselefántról
Szakértők még vitáznak azon, hogy a napvilágra került csontváz melyik masztodonfajhoz tartozó példányé lehet. Demeter László szakértőkkel folytatott konzultációkra hivatkozva azt mondja: az eurázsiai térségben élt Mastodon borsoniról van szó, Kisgyörgy Zoltán nyugalmazott geológus, őslénykutató viszont óvatosabb. Szerinte a lelet a gumós fogú őselefántok családjába tartozó, nagyobb termetű, de ritkább Mastodon borsoni is lehet, de nem kizárt, hogy a csontváz a kisebb termetű Mastodon arvernensisé. „Csak a gumós fogak vizsgálata után lehet egyértelműen megállapítani, hogy az Erdővidéken egykor élt őselefántok melyikéről van szó. Sőt arról sem szabad megfeledkezni, hogy Erdővidéken egy harmadik fajta, az úgynevezett hosszúagyarú, Mastodon longirostis is élt” – magyarázta a Krónikának Kisgyörgy Zoltán. Abban viszont megegyezik a szakértők véleménye, hogy az Európában eddig talált legépebb és legjobban konzerválódott őselefántcsontváz került napvilágra. Ennek hossza közel hét, magassága majdnem 3,5 méter.
Évmilliók tanúi
A leletre július végén bukkantak rá a Baróttól négy kilométernyire elhelyezkedő Felsőrákos melletti külszíni barnaszénbánya meddőrétegében. A kotrógép ugyan megrongálta az agyarak kétharmadát, a feltárás során azonban kiderült: a többi csont teljes épségben maradt. Hasonló leleteket, pontosabban őskori csontokat korábban is találtak Háromszéken. A két világháború között Gidófalván és Illyefalván, az 1960-as években a vargyasi, az 1980-as években pedig a sepsiköröspataki szénbányában találtak Mastodon arvernensis-csontokat. Az egyik legbecsesebb leletnek eddig az 1970-es évek elején szintén Felsőrákos határában talált őselefánt-agyarpár bizonyult. „A hosszuk egyaránt 4,28 méter volt, Rab István akkori megyei első párttitkár utasítására a megyei múzeumba szállították, de úgy, hogy az agyarakat kettétörték, hogy a kocsiban elférjenek… Ezeket a leleteket a mai napig sem állították ki” – magyarázta Kisgyörgy Zoltán. Romániában még a Barcaságban, Bihar, illetve Szatmár megyében, valamint Dél-Moldvában és Olténiában; Európában pedig Hollandia, Anglia, Németország és Görögország területén találtak eddig ilyen őselefánt-maradványokat.
(fotó: Demeter László)
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.