2010. június 10., 10:002010. június 10., 10:00
A kolozsvári intézmény és a Szatmár Megyei Múzeum együttműködésének köszönhetően a szatmáriak már két éve első kézből értesülhetnek a romániai kisebbségekről megjelent munkákról. A Folyamatok és léthelyzetek kötet tizennyolc tanulmányt tartalmaz, ugyanis tizennyolc nemzeti kisebbséget tartanak számon az országban.
Azonban ebből a kötetből kimaradtak a romániai magyarok, mivel róluk átfogóbb és szélesebb körű tanulmányok készülnek – tudtuk meg a szerkesztőktől. Ennek ellenére a kiadvány a magyar kisebbség számára is fontos, mivel megmutatja, hogy más etnikumok körében miképp szerveződik az identitás. Amint Peti Lehel, az egyik szerkesztő kifejtette, a magyarság önmegismerése számára azért fontos, mert saját közösségünk sajátosságaira döbbent rá.
Más kisebbség másképp viselkedik, mint mi, más identitáshelyzetekben él: például a nyelvhasználat, amely a magyarság számára kiemelt helyen szerepel, másoknál nem esik egybe az etnikai identitással – magyarázta. Jakab Attila Zsolt szerint ezek olyan kiadványok, amelyek egyszerre szólnak a szakmának és a nagyközönségnek. Igyekeznek a döntéshozó szervekhez, politikusokhoz eljuttatni őket, közvetett problémamegoldási javaslatokat közvetítve a véleményformáló intézmények felé.
Egyik alapvető projektjük a magyar nyelvhasználatra fókuszál a közigazgatásban, hogy mi tartja vissza a polgárokat attól, hogy magyar nyelvű kéréseket adjanak le a hivatalokban. Ennek kapcsán egy digitális adathordozót is megjelentettek, amely a közigazgatási formanyomtatványok fordítását tartalmazza. Ugyanakkor szeretnének kitűzőket osztogatni, amellyel például a bolti eladók jelezhetik, hogy magyarul is tudnak. Az intézet a 2011-es népszámlálásra is tett egy lényeges javaslatot, miszerint a kérdőíven nemcsak az etnikai hovatartozás jelenjen meg, hanem a személy jelentse ki, hogy melyik kultúrához kötődik, mert a kettő nem minden esetben egyezik meg.
Ebből kiderülhetne, hogy milyen irányba mozognak ezek az identitások. Ahogy a szatmári sváboknak is egy része közelebb áll a magyar kultúrához. A szervezők a találkozó végén meghívást intéztek a két előadóhoz, hogy az augusztusban megtartandó Partiumi Magyar Napokon szélesebb közönség előtt is mutassák be az intézet munkáját.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.