
Fotó: Agerpres
2010. április 21., 09:472010. április 21., 09:47
Tanítási szünet lesz holnap várhatóan az ország szinte valamennyi oktatási intézményében, miután a tanügyi szakszervezeteknek tegnapi egyeztetésükön sem sikerült megállapodásra jutniuk Daniel Funeriu oktatási miniszterrel.
A három nagy tanügyi szakszervezet, a FSLI, a Spiru Haret, valamint a FEN vezetői a tárgyalásokat követően leszögezték, holnap mindenképp megtartják a korábban meghirdetett általános sztrájkjukat, ugyanakkor abbéli elégedetlenségüknek is hangot adtak, hogy a szaktárca vezetője nem is hozta szóba a tiltakozó akciót.
Az egyeztetésen főként a készülő oktatási törvényről, illetve a tanügyben felmerülő különböző gondokról tárgyaltak. Liviu Pop, a FSLI főtitkára elmondta, a 114-es sürgősségi kormányrendeletről, a különböző juttatásokról is szó esett, azonban a tárgyaló partnereknek egyetlen témában sem sikerült közös álláspontra helyezkedniük.
A miniszter eközben felszólította a szakszervezetieket, hogy kezdjék el ismét bevezetni a jegyeket, minősítéseket a naplóba, illetve vegyenek részt az érettségin, s szervezzék meg az egységes félévi dolgozatírásokat, szerinte ugyanis mindezek megtagadása törvényellenes cselekedetnek minősül.
| Sztrájkot hirdetett a Nagyváradi Egyetem diákszervezete. Az Adrian Dumitru Dume, az egyetem szenátusában részt vevő hallgatók elnöke által aláírt közleményben az áll, hogy az oktatókkal együtt békésen kívánnak tiltakozni a hamarosan a parlament elé kerülő tanügyi törvénytervezet ellen. „Ezúton arra biztatom az egyetem összes hallgatóját, hogy csatlakozzanak az országos kezdeményezéshez, és ne jelenjenek meg az órákon, mert ha a törvényt jelenlegi formájában fogadja el Románia parlamentje, a fiatal generáció akadémiai előmenetele kerül veszélybe” – fogalmaz a levélben az elnök. Dume úgy véli, hogy a tervezett egyetem-összevonások miatt számos hallgató a tanulmányi eredményeitől függetlenül elveszítheti költségtérítéses helyét, és ha a tanügyi törvényt mostani formájában ültetik gyakorlatba, a diákoknak semmilyen beleszólásuk nem lesz az intézmény működésébe, ráadásul nem is lesz, aki megvédje őket „az egyetemen kívülről származó vezetőség visszaéléseitől”, amely vezetőség szerintük csak a saját anyagi jólétét és nem a felsőoktatási intézmény sorsát tartja szem előtt. A szabályozás a közlemény szerint a legkárosabb, amely valaha a romániai oktatási rendszert sújtotta. A tanügyi törvényt elsietettnek és következetlennek nevezi Dume, és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy európai uniós tagállamban olyan szabályt is megfogalmazhattak, mely szerint az egyetemisták saját lakásai egyetemi területnek számítanak. Nagy Orsolya |
„Elmagyaráztuk a szaktárcavezetőnek, hogy ezek közül a cselekedetek közül egyik sem illegális. Senki nem kényszeríthet minket arra, hogy részt vegyünk ezeken a megmérettetéseken, ha azért minket nem fizetnek ki. S arra sem kényszeríthet senki, hogy beírjuk a jegyeket, minősítéseket a naplóba” – részletezte Liviu Pop.
Ugyanakkor arra is kitért, hogy ha a felmerülő gondokat az illetékes hatóságok nem orvosolják belátható időn belül, akkor a problémák súlyosbodni fognak. Hiszen – tette hozzá – május végén, július elején folytatódik az érettségi, azonban az oktatók készek arra, hogy ebben az időszakban meghatározatlan ideig felfüggesszék a tanítást.
Tudor Spiridon, a Spiru Haret szakszervezeti tömörülés vezetője ismételten hangsúlyozta, hogy a megyei tanfelügyelőségek, illetve az oktatási intézmények igazgatói folyamatosan zsarolják azokat a pedagógusokat, akik részt vesznek a vizsgáztató bizottságokban.
A szakszervezeti vezetők egyébként úgy ítélik meg, a tegnapi tárgyalás egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy sikerült megállapodniuk, pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az érdekvédelmiek és az oktatási minisztérium képviselői, hogy a pluszjuttatásokról egyeztessenek.
„Amikor a juttatásokról esik szó, az oktatási tárcavezető vagy nem akarja megoldani a problémát, vagy csak kitérő válaszokat ad” – ecsetelte Spiridon.
A szakszervezeti vezetők ugyanakkor arról is tájékoztattak, hogy több megye tanárai nem csatlakoznak a tiltakozó akcióhoz, példaként Buzău és Brassó megyét említették meg.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.