
2010. október 01., 08:572010. október 01., 08:57
A 150 millió euró összértékű erdősítési programot a vidékfejlesztési alapból finanszírozzák és a mezőgazdasági minisztériumon keresztül bonyolítják le – közölte a tárcavezető. Borbély közölte továbbá, a minisztérium javaslatára törvénymódosítást is eszközöltek, mely révén leegyszerűsítik a csemeték megvásárlásának és szállításának a módozatát.
Példaként említette, a korábbi jogszabály értelmében egy Brassó megyében megvásárolt csemetét csupán bonyolult bürokratikus eljárással lehetett Szatmár megyébe szállítani és elültetni. A miniszter most arra számít, hogy így többen kérvényezik a szubvenciót.
Az október elsejétől induló program keretében magánszemélyek és jogi személyek egyaránt hektáronként 1300 és 1500 euró közötti öszszeget kapnak erdősítésre, majd 15 éven keresztül évi 200 eurót a területek karbantartására.
A mezőgazdasági minisztérium honlapján elérhető tájékoztatás szerint a területi, valamint az adminisztratív ellenőrzéseket a Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizetési Ügynökség (APIA) szakemberei végzik, ők mindenekelőtt arra figyelnek, hogy az igénylő által bejelentett adatok – az erdőtelepítéssel érintett terület ingatlan-nyilvántartási bizonyítványa és az ingatlan-nyilvántartási térkép kivonatos másolata, a körzeti erdőterv térképkivonata, az erdő javasolt rendeltetése, illetve a telepítés kezdésének és várható befejezésének tervezett időpontja – megfelelnek-e a valóságnak.
Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár szerint az intézkedés fő célja az ország erdővel borított területének, illetve az erdők környezetvédelmi, közjóléti és gazdasági szerepének növelése, a felszíni vizek védelme, valamint az erdészeti szektor fejlesztésével a vidéki foglalkoztatottság arányának feljavítása.
Elégedetlen A nagy lomtalanítás elnevezésű akció eredményeivel Borbély László környezetvédelmi miniszter, aki az erre vonatkozó törvény módosítását tervezi. Az akció keretében a hétvégén az elektronikus hulladékot gyűjtik ismét az ország 27 megyéjében, vidéken is. Idén 800 tonna hulladékot gyűjtöttek össze, ami a tárcavezető szerint kevés. Borbély László úgy gondolja, a termelőket kötelezni kell, hogy tegyék lehetővé az elhasznált háztartási cikkek begyűjtését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.