Hirdetés

Támad a szovátai „baltás zászlóőrző”

A Maros megyei ügyészségen tett bűnügyi feljelentést Tóth Ferenc szovátai lakos mindazok ellen, akik véleménye szerint a tavasszal lejárató kampányt indítottak a személye ellen.

Szucher Ervin

2010. augusztus 02., 09:392010. augusztus 02., 09:39

Mint ismeretes, a férfi a március 15. ünnepélyt követően függesztette ki a székely zászlót a szovátai városházára, majd napokon keresztül baltával a kezében őrizte. Tóth több, gyanúsnak vélt kíváncsiskodó járókelőt is megfenyegetett, mondván, megöli őket, ha le merik venni a lobogót.

Tóth Ferenc szinte mindenkit feljelentett, aki az ügyről tájékozódni vagy tájékoztatni próbált. Elöljárók, rendőrök és újságírók – többek között a Krónika alulírott munkatársa – adták egymás kezébe az ügyészség kilincsét. Feljelentésében Tóth szerint valamennyien visszaéltek hatalmukkal, hazugságot közöltek és személye elleni lejárató kampányba kezdtek.

A szovátai férfi azért emelt panaszt Livia Popa rendőrségi szóvivő ellen, mert véleménye szerint az megrágalmazta, amikor az intézmény sajtóközleményében azt állította, hogy Tóth tettéért a 2002/21-es sürgősségi kormányrendelet értelmében börtönbüntetéssel is sújtható. Cornel Câmpean rendőrparancsnoknak az volt a bűne, hogy a zászló kifüggesztése kapcsán néhány kérdést tett fel Tóthnak.

Az amatőr képzőművész szerint mind a Krónika, mind a Duna Tv súlyos hibát követett el, amikor Livia Popát idézte. Az ügyben ő viszont nem kívánt megszólalni; lapunkat azzal utasította el, hogy őt március 15-én, és nem rá két napra kellett volna meginterjúvolni.

Péter Ferenc szovátai polgármester egyelőre nem látta a feljelentést, és csak a hét folyamán nyilatkozik majd az ügyben. „Nem tudom, hogy Tóth Ferenc megint mit talált ki, de egyáltalán nem lep meg a lépése. Sorozatos feljelentései miatt az évek során már számtalan rögtönzést írtam. A hatóságok egyetlen alkalommal sem találtak vétkesnek, mégis bosszant, hogy egy napot az életemből erre az ügyre kell áldoznom” – válaszolta az elöljáró. Dorin Cautis ügyész is megerősítette, hogy elvonatkoztatva a feljelentő személyétől, a hatóságoknak kötelességük kihallgatni az érintetteket.

Tóth Ferencet ugyanis Szováta notórius feljelentőjének tartják. Vélt vagy valós panaszaival a férfi rendszeresen a rendőrséghez, az ügyészséghez, a kormány-, illetve államfőhöz szokott fordulni. Péter Ferenc polgármester ellen eddig négy bűnügyi feljelentést tett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés