
Fotó: Mediafax
2009. szeptember 24., 09:112009. szeptember 24., 09:11
Takaréklángon működnek a Kolozs megyei egészségügyi intézmények, a következő időszakban jó néhányuk be is zárhat, mivel megfelelő finanszírozás hiányában nem lehet tovább biztosítani működésüket – állítja a Kolozs megyei Sanitas. Az egészségügyi szakszervezet szerint az intézményeknek már arra sincs pénzük, hogy a nap mint nap szükséges fogyó eszközöket megvásárolják, de a betegek étkeztetéséhez és a személyzet bérezéséhez szükséges összegekkel sem rendelkeznek. A szakszervezet az igen nagy anyagi gondokkal küszködő kórházak közé sorolja többek között a kolozsvári gyermekkórházat és a bánffyhunyadi városi kórházat. Ştefan Roman, a Sanitas megyei elnöke tegnapi bejelentése szerint ezeket az intézményeket a bezárás veszélye fenyegeti, ha a kormány költségvetés-kiegészítéssel nem nyújt támogatást számukra.
„A betegeknek nemsokára saját zsebükből kell megvásárolniuk a kötszert vagy orvosságot, egyes kórházak sebészetén már volt rá eset, hogy a személyzetnek kellett megvennie ezeket” – közölte Ştefan Roman. A fogyó eszközök hiánya miatt Kolozsváron a sürgősségi kórház sebészeti osztályának egyik műtője működésképtelenné vált – állítja Ovidiu Bârlean, az intézet alkalmazottjait tömörítő szakszervezet elnöke.
Ştefan Roman kifejtette, amennyiben a kormány nem orvosolja a kórházak helyzetét, a következő időszakban tiltakozó akciókat szerveznek. Roman szerint a Sanitas tagjai ma országos találkozót szerveznek, ahol arról döntenek, milyen tiltakozó akciókhoz folyamodjanak, ha a kormány a költségvetés kiigazításával nem javít a helyzeten. A döntést a Sanitas országos tanácsa hozza meg, mondta Roman, aki szerint az sem kizárt, hogy általános sztrájkot robbantanak ki. A szakszervezeti vezető szerint hasonló gondokkal küszködnek a Máramaros, Szilágy, Bihar és Szatmár megyei kórházak is.
Máramaros megyében a Sanitas elkezdte az aláírásgyűjtést a tiltakozó akciók megszervezéséhez, mivel az öt főbb kórház menedzserének nem sikerült anyagi támogatást szerezni az elmaradt bérek kifizetésére. Az öt kórház összesen több mint tízmillió lejjel tartozik az alkalmazottaknak, némelyek a 2007-es béreket sem adták ki – közölte Mircea Ciocan, a Sanitas megyei elnöke. A vezető szerint a legnagyobb gond a máramarosszigeti és a nagybányai városi kórházban mutatkozik, de a megyeszékhelybeli sürgősségi kórházban is vannak elmaradások.
Eközben Kolozsváron tegnap ismét spontán sztrájkba léptek a diagnosztikai és gyógyászati központ alkalmazottai, mivel három hónapja nem kapták meg bérüket. Ugyanakkor az intézmény több mint 1,2 millió lejes adóssága miatt leállították a gázszolgáltatást, és meleg víz sincs a rendelőkben. Tegnap reggel 8 órakor körülbelül 30 orvos és egészségügyi asszisztens gyűlt össze az intézmény székhelye előtt, és kétórás munkabeszüntetéssel tiltakozott a bérek elmaradása ellen. Ez idő alatt nem fogadták rendelésre a pácienseket.
„Három hónapja nem kaptuk meg bérünket, gondolhatják, milyen nehéz a helyzetünk, és senkit nem érdekel. Tájékoztattak minket, hogy a központot a járványkórház fogja átvenni” – közölte Rozinoleta Mocanu, a központ orvosa. Ezzel szemben a járványkórház vezetősége azt állítja, nem kapott semmiféle hivatalos értesítést a központ átvételét illetően.
Ion Bazac egészségügyi miniszter tegnap döntött a kolozsvári intézmény átszervezéséről, a szaktárca közleménye szerint ez a járványkórházhoz tartozik majd. A dokumentum arra is kitér, hogy a járványkórháznak át kell vennie a központban található javakat és a személyzet nagy részét. A miniszteri rendelet szerint a központ orvosai továbbra is bérelhetik rendelőjüket, s magánpraxist folytathatnak.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.