2009. augusztus 28., 09:162009. augusztus 28., 09:16
Templomszentelésre készülődik a csíkszeredai Szent Ágoston Egyházközség. Az 1993 óta épülő, mintegy 3,5 millió euró összértékű beruházás három külön épületből álló komplexumának egyik eleme a Szent Ágoston-templom, amelynek a szentelési szertartását névadó szentjének napján, augusztus 29-én végzik. A szombaton 10 órától kezdődő ünnepi szentmisét Jakubinyi György érsek és Tamás József püspök celebrálja. Az esemény illeszkedik az ezeréves Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye millenniumi rendezvényeinek sorába.
„A szükség szülte a gondolatot” – magyarázta a Krónika kérdésére Pénzes József esperes-plébános, a csíkszeredai Szent Ágoston Egyházközség lelki vezetője, kifejtve, hogy már a rendszerváltás után megfogalmazódott annak az igénye, hogy a már akkor több mint húszezer lelket számláló, megyeközpontban élő katolikus közösséget két kisebb plébániára bontsák. Ugyanakkor a város egyetlen római katolikus temploma, a Szent Kereszt-templom is kevésnek mutatkozott a népes közösség befogadására.
A Kalász negyedben felépített Szent Ágoston-templom területének rendezését Borbély Gábor apostoli pronotárius, akkori csíkszeredai esperes kezdte el, majd miután 1995-ben Jakubinyi György érsek két részre osztotta a csíkszeredai katolikus közösséget, a frissen kinevezett Pénzes József plébános vette át az új egyházközség és a templom építésének munkálatait. A munkálatok azonban hosszasan elhúzódtak az anyagi keret előteremtése miatt. „Ez sokszor éppen úgy történt, mint a mesében, ahol három nap egy esztendő” – fogalmazott a plébános. A szükséges 23,5 millió eurónyi öszszeg egyébként a hívek adományaiból, a városi és a megyei önkormányzat, illetve a vallásügyi és kulturális minisztérium támogatása révén, illetve magyarországi, ausztriai és németországi pályázati összegekből állt össze.
Ebből az összegből épült fel a három épületből álló komplexum – a templom és altemplom kápolnákkal, a protokollterem és irodaház, illetve a plébánia a káplánlakásokkal, vendégszobákkal együtt –, amely a Szent Ágoston téri 1–3 szám alatt található. Az impozáns templom terve helyi műépítész, Homonnai Albert Márton munkáját dicséri, a munkálatokat a már elhunyt Nagy Csaba vállalkozó által alapított Global Kft. végezte. A templom ülőhelyeinek száma 700. Az építmény 1730 négyzetméteren fekszik.
A templom monumentális jellegét emeli a két 33 méter magas égbe nyúló fémszerkezetes tornya. Belsejének külön ékessége az augusztus közepén végső helyére tett két szobor. Szent Ágoston és Szent Mónika két és fél méteres, egyenként 80–90 kilogrammos rézlemezekből domborított szobrát szintén helybéli szobrászművész, Xántus Géza alkotta.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.