2010. március 05., 10:092010. március 05., 10:09
„Gazdasági válságban, mikor sok családfenntartó munka nélkül marad, nem tudják fizetni a hiteleket a bankoknak, és már-már elveszítik fejük fölül a lakást, a szolidaritási alap gyakorlatilag kiváltaná ezeket a családokat” – mondta az alpolgármester. Szász szerint a kiváltás révén a lakás nem az uzsorások, hanem a város tulajdonába kerülne, és a családok sem kényszerülnének költözésre, hanem bérlőként laknának tovább a lakásban, és amint stabilizálódna az anyagi helyzetük, elővásárlási jogot kapnának. Szász szerint, ha évente 10–30 családon tudnának segíteni, már akkor is többlethasznot jelentene ez az alap a városnak.
Az MPP-frakció másik terve a Székely gazda elnevezésű projekt, melynek keretében szövetségbe tömörítenék az udvarhelyszéki gazdákat, akik vállalkozás hiányában nem tudják értékesíteni termékeiket. A társulás jogi formája nincs eldöntve, de a szövetkezetet tartják a legmegfelelőbbnek erre. Ez a helyi termelők érdekképviselete lenne, talpra állítaná és termelésre ösztönözné őket, ugyanis a városi piac jelenleg alig kínál helyi termékeket, vélte Szász. Az MPP-frakció ugyanakkor a fogászat épületének rendbetételét, a bölcsőde épületének megvásárlását, a város tisztábbá tételét, a Márton Áron tér rendezését és több utca felújítását szorgalmazza.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.