Hirdetés

Szócsata a templomért

A kormányhoz fordult csütörtökön Johann Dieter Krauss besztercei evangélikus lelkész, azt kérve, hogy akadályozza meg Szilágyi János Beszterce-Naszód megyei prefektus ellene indított hadjáratát. A lelkész sajtóközleményben reagált a kormánymegbízott szerdai kijelentéseire, amelyben többek között „pénzmosással” vádolta.

Pap Melinda

Pap Melinda

2008. augusztus 22., 00:002008. augusztus 22., 00:00

A pap arról is beszámolt, hogy a június 11-i tűzvészt követően Szilágyi eljárást kezdeményezett a rendőrségen annak kiderítésére, hogyan használták fel az evangélikus templom felújítására szánt pénzt. Mint arról beszámoltunk, a Beszterce jelképeként számon tartott, a XIV. században épült evangélikus templom tornyának tetőzete, belseje és a toronyóra elégett, illetve a harangok is elolvadtak. A prefektus Vasile Moldovan volt polgármestert és a lelkészt okolta a tragédiáért, amiért nem őriztették a felújítás alatt álló műemlék épületet.

A rendőrségi vizsgálat még folyamatban van, a lelkész szerint az evangélikus parókia az összes szükséges dokumentumot a hatóság rendelkezésére bocsátotta. A pap azt kifogásolja, hogy Szilágyi miért nem várja meg az ügyészség állásfoglalását az ügyben, miért szítja a közvéleményt az evangélikus parókia ellen, olvasható a közleményben. Krauss arról is beszámolt, hogy a kormány mellett a nagyszebeni evangélikus püspökséghez és a Németországban élő besztercei Szászok Egyesületéhez fordult, támogatásukat kérve a prefektus által ellene intézett hadjáratban. Ugyanakkor az evangélikus püspököt is kérte, hasson oda a kormánynál, hogy a prefektus fejezze be az ellene indított „elviselhetetlen és ésszerűtlen” kampányát.

Szilágyi János prefektus szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, jelentést kért arról, hogy hogyan költötték el a templom restaurálására szánt pénzt. „Én úgy vélem, a besztercei evangélikus templomnál pénzmosás történt, ezért kardoskodom a korrupcióellenes ügyészségnél és a rendőrségnél amellett, hogy vizsgálják ki, mennyi pénzt költöttek el eddig, és honnan érkezett ez a pénz” – jelentette ki a prefektus. Hozzátette, a lelkésznek minden schillinggel el kellene számolnia, amit a templom felújítására kapott.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés