
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott
Fotó: Gábos Albin
Az idei esztendő elsődleges célja az, hogy a Kárpát-medence magyarsága megerősödjön – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen szombaton megrendezett újévköszöntő ünnepségen mondott beszédet.
2019. január 12., 21:472019. január 12., 21:47
2019. január 12., 21:542019. január 12., 21:54
Szili Katalin kifejtette: a magyarság és a Kárpát-medence megerősödése a szomszédos államok számára is jó, emellett Európa új igazodási pontjává válhat a térség. Hozzátette, a székelyföldi autonómiatörekvések mellett a szórvány megvédése is fontos feladat, ezért minden magyar közösséget és embertársat segíteni kell. „Ezt szolgálták a nemzetpolitika keretében az elmúlt nyolc évben meghozott intézkedések is” – hangsúlyozta.
Mint mondta, Európában is számos példa van már az autonómiára, emellett az önrendelkezés azért is támogatandó, mert ha a közösségek erősek, akkor az államok is erősek lesznek. Szili Katalin bírálta Európát amiatt, hogy hallgat az őshonos nemzeti kisebbségekről, és nem akarja megkülönböztetni őket a bevándorlóktól. Kiemelte, az idei év fontos eseménye lesz az európai parlamenti választás, amelyen világosan különbséget kell tenni a nemzetek Európáját akaró, illetve a bevándorlást támogató politikusok között. Mint mondta, ez utóbbiak a globális világban feloldódó Európát akarnak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az idei évben több évforduló lesz. Így például harminc éve kezdődött a temesvári kommunistaellenes felkelés, amelyet Tőkés László református lelkész indított el, és amire az egész világ felfigyelt. Mint mondta: Tőkés László nem csak a magyarok, hanem a románok számára is a szabadságot jelentette, neve összefonódott a szabadsággal. Emlékeztetett, hogy az idén lesz a 15 éves évfordulója a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról tartott népszavazásnak is, amikor „a magyarországi balliberális közösség kiszolgáltatta a határon túli magyar közösséget a társadalom gúnyának”. Úgy vélte, ezért a „szégyenteljes” dologért nap mint nap bocsánatot kell kérni. Hozzátette: az elmúlt nyolc év nemzetpolitikájának köszönhetően azonban ma már a nemzet valódi közösségként jelenik meg.
Tőkés László európai parlamenti képviselő felszólalásában áttekintette az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) főbb eseményeit, a magyarság életét befolyásoló romániai döntéseket és történéseket. Emlékezetett, hogy az EMNT által működtetett demokrácia-központok fontos szerepet játszottak a határon túli magyar levélszavazatok eljuttatásában a tavalyi magyarországi országgyűlési választáson. Méltatta a magyar kormány által kidolgozott határok feletti együttműködési rendszert, külön kiemelte a családtámogatási rendszer külhoni magyarságra való kiterjesztését, valamint a gazdaságfejlesztési programokat.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!