2008. július 09., 00:002008. július 09., 00:00
Kovács Jenõ polgármester szerint az intézkedést elsõsorban az állami számvevõszék közbelépése miatt kellett bevezetniük, amely egy ellenõrzés során megállapította, hogy a segélyek folyósítása nem minden esetben felelt meg a törvény elõírásainak. A számvevõszék emiatt pert is indított az önkormányzat ellen, amelynek során a büntetést sikerült ugyan elkerülniük, de alaposan felül kellett vizsgálniuk a segélyezés menetét. A frissen megválasztott polgármester a Krónika kérdésére elmondta, valóban találtak olyan eseteket, amikor az önkormányzat indokolatlanul részesítette támogatásban a kérvényezõket. Ezek fõleg gyógyszervásárlásra, illetve az orvosi kezelések költségeinek a megtérítésére vonatkoztak, azonban a pénzt gyakran nem is arra a célra kívánták felhasználni, amire kérték. „Most is körülbelül hetvenen elõszobáznak a hivatalban a gyorssegélyekért, de meg kell érteniük, hogy a törvény nem engedi meg, hogy gyógyszervásárlásra pénzt adjunk – szögezte le Kovács, majd hozzátette: az orvosi kezelések költségeit az ártámogatott gyógyszerek beszerzésével kell csökkenteniük a rászorulóknak.
Az elmúlt hónapokban elõfordult, hogy a nagykárolyi önkormányzat közel 30 ezer lejt utalt ki gyorssegélyekre, ami jelentõs megterhelést jelentett az egyébként is szûkös költségvetés számára. Az elöljáró szerint ez azért fordulhatott elõ, mert a vonatkozó jogszabály annyira bonyolult, hogy annak alapján nehéz megállapítani, ki jogosult a támogatásra és ki nem.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.