Hirdetés

Szexuális visszaélések a MÁG-ban: nyílt levelet, petíciót, követeléslistát fogalmaztak meg volt diákok

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Nyílt levélben követelnek konkrét intézkedéseket egykori diákok a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium (MÁG), valamint a város önkormányzatának vezetőitől a tanintézet szexuális visszaéléssel vádolt tanárának ügyében. Az iskola volt tanulói számos intézményt „hárítással” vádolnak a nagy port kavart botránnyal kapcsolatban.

Krónika

2023. november 30., 20:482023. november 30., 20:48

2023. november 30., 20:592023. november 30., 20:59

A hargitai megyeszékhely oktatási intézményének hét volt tanulója annak kapcsán foglalt állást, hogy az Átlátszó Erdély portálon megjelent kétrészes cikksorozatban kilenc, névtelenül nyilatkozó lány feltárta, hogy Orbán Zsolt, a gimnázium történelemtanára, volt csíkszeredai önkormányzati képviselő húsz éven át szexuálisan és érzelmileg visszaélt a diákjaival. Mint megírtuk, a pedagógus augusztustól már nem tanára a Márton Áron Főgimnáziumnak, munkaszerződését kérésére felfüggesztették, és november elején lemondott RMDSZ-es városi tanácsosi mandátumáról is.

A nyílt levelet megfogalmazó, az ügyben petíciót is elindító volt diákok szerint az, hogy ilyen sok időnek kellett eltelnie, amíg az érintettek fel mernek szólalni, arra mutat rá, hogy mélyen gyökerező, rendszerszintű probléma húzódik a háttérben.

Hirdetés

Szerkesztőségünkhöz csütörtökön eljuttatott levelükben a volt MÁG-osok szolidaritást vállalnak az Orbán Zsolt visszaéléseiről felszólalókkal, ugyanakkor bírálattal illetik a gimnázium vezetőségét a történtek kapcsán. Úgy vélik, bár a rendőrség eljárást indított az ügyben, a tanintézet kiadott nyilatkozata nem elégséges, valamint az önkormányzat eddigi reakciója nem helyez kilátásba konkrét, részletesen kidolgozott lépéseket.

„A feltárt történetekből az tükröződik, hogy a Márton Áron Főgimnázium sokakat elhallgatásra nevel, így hozzájárul ahhoz, hogy ez az iskola falain kívül is közösségi gyakorlattá váljon. Ebből egy olyan kultúra származik, amely a látszatot értékeli a valódi felelősségvállalással szemben. Az elhallgatás és áldozathibáztatás állandósul a társadalomban, és így nők, gyerekek, kiszolgáltatott helyzetben lévők válnak áldozattá” – szerepel a levélben, amelyet André Ferenc (a Márton Áron Főgimnázium diákja 2007–2011 között), Anghel Anna (2012–2016), Bálint Boróka (2001–2009), Juhász-Boylan Kincső (2012–2016), Molnár Kinga (2005-2009), Szikszai László (2001-2009) és Vízi Tünde (2001-2009) jegyez.

Úgy vélik, ha valami húsz évig ilyen zökkenőmentesen történhet egy jó nevű iskola diákjaival, az nem egyedi eset, és megtörténhet bárhol, bárkivel.

A volt diákok „ijesztőnek” nevezik az ügyben tapasztalt hárítást, szerintük hárít az iskola, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség pedig „némaságba burkolózik”. A volt diákok mindenkit arra kérnek, írják alá az ügyben útjára indított petíciót, a változás érdekében pedig számos követelést megfogalmaznak a Márton Áron Gimnázium vezetősége és Csikszereda önkormányzata irányába.

Azt várják, hogy az iskola világos nyilatkozatban ítélje el a diákokkal szemben történő visszaélések bármely formáját, adjon hitelt a vallomásoknak, indítson „egy független, harmadik fél általi transzparens vizsgálatot a történtek feltárására”, az eljárás során pedig vizsgálják meg minden olyan iskolai alkalmazott szerepét, akik a nyilvánosságra került vallomások alapján kiskorúak biztonságát veszélyeztethették. Továbbá felszólítják a Márton Áron Főgimnáziumot és a városi önkormányzatot, nyilatkozzanak nyilvánosan arról, hogy a tanintézetben (az önkormányzat esetében az alárendeltségébe tartozó intézményekben) nem dolgozik olyan személy, akiről felmerül a szexuális visszaélés gyanúja, és amennyiben felmerül, az ügyet maradéktalanul vizsgálják ki.

korábban írtuk

Rendőrségi és gimnáziumi vizsgálat is indult a szexuális zaklatással vádolt csíkszeredai történelemtanár ügyében
Rendőrségi és gimnáziumi vizsgálat is indult a szexuális zaklatással vádolt csíkszeredai történelemtanár ügyében

A Hargita megyei rendőrség vizsgálatot indított annak a pedagógusnak, volt RMDSZ-es tanácsosnak az ügyében, akit azzal vádolnak egykori tanítványai, hogy a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium történelemtanáraként szexuálisan visszaélt több diákjával.

Azt is követelik, hogy a Márton Áron Főgimnázium vezetősége a diákok és diákképviseletek bevonásával építsen ki „publikus, transzparens jelzőrendszert”, ahol akár névtelenül is jelezni lehet a visszaéléseket, bántalmazásokat, ugyanakkor az önkormányzat bővítsen, hozzon létre és működtessen olyan csatornákat, amelyek révén az oktatási intézmények bürokráciáját kikerülve lehet bejelentéseket tenni. „Felszólítjuk Markó Ilonát, a Márton Áron Főgimnázium igazgatóját és Korodi Attilát, Csíkszereda polgármesterét, hogy jövő péntekig, 2023. december 8-ig írásos formában válaszoljanak levelünkre” – szerepel a hét volt diák által aláírt dokumentumban.

A teljes követeléslistát erre a honlapra kattintva lehet elolvasni, ugyanitt található a petíció is, amelyet csütörtök esti közzétételéig több mint 700-an írtak alá.

A Hargita megyei rendőr-főkapitányság kedden bejelentette, hogy vizsgálatot indítottak Orbán Zsolt pedagógusnak, volt RMDSZ-es városi tanácsosnak az ügyében, akit azzal vádolnak egykori tanítványai, hogy a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium történelemtanáraként szexuálisan visszaélt több diákjával. A rendőrség közleménye szerint az ügyészség irányítása alatt zajló nyomozás célja „a teljes tényállás” feltárása.

Különben Orbán Zsolt – akit idén nyáron több egykori tanítványa közös levélben kereste meg és szembesítette korábbi tetteivel – az Átlátszó Erdély megkeresésére csak azokat a kihasználásokat ismerte el, ahol a viszonya volt diákjaival nyilvánossá vált. Azt állítja, csak nagykorú diákokkal volt kapcsolata, miután már elvégezték a középiskolát. Orbán november 10-én lemondott városi tanácsosi mandátumáról, és a képviselő-testület egy olyan tanácsülésen fogadta el a lemondását, amelyre nem hívták meg az újságírókat. Nyáron az FK Csíkszereda labdarúgó klubhoz igazolt tanulmányi igazgatónak.

korábban írtuk

Több évtizeden keresztül ápolt intim viszonyt diákjaival egy tanár Csíkszeredában
Több évtizeden keresztül ápolt intim viszonyt diákjaival egy tanár Csíkszeredában

Diákjai bizalmába férkőzött, majd többükkel szexuálisan is visszaélt a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egyik pedagógusa, volt városi tanácsos – állítja az Átlátszó Erdély.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés