
Fotó: EMSZ
Iktatták a gyermekvédelmi törvény módosításáról szóló törvénykezdeményezésüket a bukaresti parlamentben Kulcsár-Terza József és Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) parlamenti képviselői – közölte lapunkkal az alakulat sajtóirodája.
2021. december 29., 18:432021. december 29., 18:43
2021. december 29., 18:472021. december 29., 18:47
Az EMSZ – RMDSZ-listán mandátumot nyert – honatyái megvizsgálták a hatályban lévő romániai gyermekvédelmi törvényt, különös figyelmet fordítva a gyermekek születési önazonosságának védelmére, s megállapították: bár a törvény ezt garantálja, mégsem tér ki pontosan az önazonosság konkrét elemeire. A most iktatott törvénykezdeményezés erre ad megoldást, amikor a nevet, a gyermek nemét, az állampolgárságát és a nemzetiségét határozza meg az önazonosság alkotóelemeiként.
„Az államnak, illetékes intézményein keresztül, minden körülmények között garantálnia kell a gyermekek jogát ezeknek az önazonosságot alkotó tényezőknek a megőrzéséhez, s ennek megfelelően szexuális nevelésben való részvételük kizárólag a szülők beleegyezésével történhet meg” – szerepel a javaslatban. A törvénykezdeményezés védelmet biztosít az erőszak és az internetes pornográfia mellett a születési nem megváltoztatásáról és a homoszexualitásról szóló tartalmak ellen is.
Az EMSZ parlamenti képviselői reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a parlament tavaszi ülésszakán sor kerül a törvénykezdeményezés tárgyalására, valamint meggyőződésük, hogy sikerül megszerezni a szükséges többségi támogatást annak elfogadásához. A törvénykezdeményezést első házként a bukaresti szenátus tárgyalja.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!