2010. október 20., 10:232010. október 20., 10:23
Pásztor Sándor igazgató azt ígéri, ha minden készen lesz, az Őssi vagy a Rogériusz negyedből sétálva vagy kerékpárral egyetlen összefüggő úton akár hamarabb is a központba lehet majd érni, mint autóval vagy tömegközlekedési eszközökkel. A Vitéz utcai hídtól az Őssi negyed felé szintén dupla sétányon közlekedhetnek a váradiak – ennek kialakítása már majdnem teljesen befejeződött. Mint ismeretes, tavasszal a Körösök Vízügyi Igazgatósága protokollumot írt alá az önkormányzattal, melynek értelmében közös stratégia alapján rendezik a várost kettészelő folyó partjait és medrét.
Ilie Bolojan polgármester aláhúzta: a mostani munkálatok is jó példái két, egymástól teljesen független intézmény hatékony együttműködésének, hiszen a lenti sétány az igazgatóság fennhatósága alá tartozik, így a városvezetőség nem nyúlhat hozzá, a töltés tetején futó járda felújítására azonban már csak az önkormányzatnak volt pénze. Pásztor Sándor a Körös északi partszakaszának megtisztításáról is beszámolt: a vízkivételi mű környékét évek óta illegális szemétdombnak használták, hajléktalanok éltek itt. Mostanra a terepet kitakarították, elegyengették és fűmaggal szórták be. A tervek szerint tavaszra már kellemes pihenőhelyül szolgálhat majd.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.