2009. augusztus 20., 16:232009. augusztus 20., 16:23
Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester csütörtökön kijelentette, a kormány legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy szeptember 27-ére írja ki a választásokat a székelyudvarhelyi városi tanács esetében. A jelöléseket szeptember 7-éig lehet benyújtani, a választási kampány szeptember 12-én kezdődik.
Bunta Levente szerint a székelyudvarhelyi tanács a tanácsosok között tapasztalható széthúzás miatt bomlott fel. A városi tanácsban az RMDSZ-nek kilenc, a Magyar Polgári Pártnak nyolc, a Zöldek Pártjának pedig két tanácsosa volt.
„Soha nem volt egyetértés köztük, sőt, mi több, bojkottálták a tanácsüléseket, a pártérdekeket a közösségi érdekek elé helyezve. Miután két egymást követő hónapban a városatyák nem tartottak tanácsüléseket, a tanácsot feloszlatták” – fejtette ki Bunta.
Az RMDSZ-frakció februárban közös lemondásra szólította fel a tanácsosokat, arra hivatkozva, hogy az MPP-frakció nem hajlandó a városért dolgozni – ezt a polgáriak visszautasították –, majd beadványban kérte a feloszlatást a törvényszéktől, arra hivatkozva, hogy két egymást követő hónapban – februárban és márciusban – nem hozott érvényes határozatokat a testület.
A székelyudvarhelyi tanácsot 2006-ban szintén feloszlatták, a várost két évig az akkori polgármester, Szász Jenő vezette.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.