
Archív felvétel
Fotó: Facebook
Szent László alakját szimbolizáló és ereklyéit bemutató virágkocsival köszönti Ferenc pápát Csíksomlyón Debrecen – közölték a szervezők pénteken a Református Kollégiumban tartott sajtótájékoztatón.
2019. február 22., 19:132019. február 22., 19:13
Dénes Zoltán plébános felidézte, hogy Debrecenben egyszer már áthaladt egy kocsi, amelyik Szent László testét vitte Somogyvárról végső nyughelyére, a váradi Szűz Mária-székesegyházba.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere támogatásával ezt az ősi eseményt újítják meg zarándoklattal Somogyvárról Debrecenbe, onnan Nagyváradra, majd Csíksomlyóra, a pápai szent misére – tette hozzá, megjegyezve, hogy útközben szalagokkal, zászlókkal, üzenetekkel lehet majd díszíteni a virágkocsit.
Papp László polgármester hozzátette:
A kompozíciót a város, az egyetem, valamint a görögkatolikus, a római katolikus és a református egyház összefogásával készítik el – jelezte a polgármester.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja kiemelte: azonnal csatlakoztak a kezdeményezéshez, amely a zarándoklattal méltó módon elevenít fel régi hagyományt és tovább mélyíti az egyetem erdélyi és partiumi kapcsolatait.
Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita azt emelte ki, hogy a csíksomlyói és a balázsfalvai pápalátogatás sebeket fog gyógyítani mind magyar-román viszonyban, mind a görögkatolikusok, az ortodoxok és a római katolikusok kapcsolatában, s ők örömmel kísérik majd a virágkocsit.
Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök a zarándokút lelkiségére hívta fel a figyelmet mondván: „a mi felelősségünk, hogy a zarándoklatnak minél több lelki gyümölcse legyen”.
Fekete Károly tiszántúli református püspök felidézte II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatását, amikor
Hozzátette: a reformátusok felső-tiszavidéki és partiumi templomaik falán rájuk bízott kincsként őrzik a Szent Lászlót ábrázoló freskókat, s a lovagkirályt ábrázoló virágkocsin ott lesznek a reformátusok virágai is.
A Szent Lászlót megjelenítő virágkocsi augusztus 20-án, az ötvenedik debreceni virágkarneválon már a zarándoklatot megjárt kegytárgyként fog megjelenni - hangzott el a sajtótájékoztatón.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!