Hirdetés

Szent László Napok: felavatták gróf Rhédey Lajos szobrát Nagyváradon

Csomortányi István és Zatykó Gyula a szobor leleplezésekor •  Fotó: Szent László Napok

Csomortányi István és Zatykó Gyula a szobor leleplezésekor

Fotó: Szent László Napok

Felavatták gróf Rhédey Lajos szobrát hétfőn Nagyváradon abban a parkban, amit egykor Rhédey saját birtokából adományozott a városnak.

MTI

2018. június 18., 23:192018. június 18., 23:19

2018. június 18., 23:362018. június 18., 23:36

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke avatóbeszédében arról beszélt, hogy az adományozó Rhédey azért is fontos szimbólum, mert „talán napjaink egyik legaktuálisabb példáját is elénk állította”.

Idézet
Az, aki vagyona vagy társadalmi helyzete folytán kiemelkedik, annak erkölcsi kötelessége tudását, anyagi lehetőségeit legalább részben a köz, a közösség javára fordítani”

– mondta, hozzátéve: gróf Rhédey Lajos „iránymutatás, metszően éles erkölcsi üzenet mai, feje tetejére állított világunkban”.

Hirdetés

Szavai magyarázataként hozzátette: ma az számít ügyes, talpraesett embernek, aki gyorsan, és munka nélkül gazdagszik meg.

Idézet
Felkiáltójelként álljon itt a példa: a jelen közvélekedés téves, mert az utókor azt őrzi meg emlékezetében, aki a sajátjából gazdagítja a közt, és nem azt, aki saját vagyonát növeli a közösből”

– tette hozzá.

Ott volt a szoboravató ünnepségen Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere, aki a mecénás Rhédeyt méltatta. Kiemelte: minden tiszteletet megérdemel az, aki a közösségért élt, aki sokat tett a városért.

Ilie Bolojan nagyváradi polgármester is felszólalt a szoboravatón •  Fotó: Szent László Napok Galéria

Ilie Bolojan nagyváradi polgármester is felszólalt a szoboravatón

Fotó: Szent László Napok

„Milyen nagy dolog, hogy valaki több generációval ezelőtt olyan dolgokat tudott művelni, ami a mai napig üzen és élvezhető a most élő emberek számára!” – mondta a polgármester, utalva a hatalmas fákkal ölelt Rhédey-kertre.

Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul köszöntőjében a közéleti szerepvállalását méltatta „az arisztokrata, mecénás és irodalmár” Rhédey grófnak. Utalt arra, hogy Rédhey a pozsonyi országgyűlésben Szatmár megye követeként kész volt „a változásokat is végigjárni” a magyarság megőrzése érdekében. Hozzátette:

gróf Rhédey Lajos 200 éve adományozta a kertet Nagyváradnak, de ő volt az is, aki elsőként szorgalmazta a közvilágítást a városban.

•  Fotó: Szent László Napok Galéria

Fotó: Szent László Napok

Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke, a Szent László Napok főszervezője kiemelte: amellett, hogy Rhédey nagy mecénás volt, városalakító munkája is számottevő: a közvilágítás bevezetése mellett Nagyvárad utcáinak a lekövezése is a nevéhez fűződik.

Zatykó Gyula beszámolt arról, hogy a Rhédey-család kápolnája immár felújítva várja a látogatókat, de a most felavatott bronz mellszobor, Deák Árpád alkotása is méltó emléket állít „a váradi mecénásnak”.

korábban írtuk

Kásler Miklós Nagyváradon: Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt
Kásler Miklós Nagyváradon: Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt

Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Nagyváradon, a Szent László Napok nyitórendezvényén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
Hirdetés