Hirdetés

Szemléletváltás a nemzetpolitikában

Az elmúlt nyolc évben megroppant az egységes határon túli magyar politika, a kormányzásra készülő polgári-nemzeti oldal számára azonban fontos kiindulási pont a Kárpát-medencei magyarság együttműködése – jelentette ki Kolozsváron Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke.

Krónika

2010. február 15., 08:162010. február 15., 08:16

A Fidesz külügyi kabinetének vezetője péntek este az evangélikus-lutheránus püspökség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei szervezete közös beszélgetéssorozata keretében értekezett a magyar nemzetpolitika elmúlt húszéves alakulásáról, a Fidesz elképzeléseiről.

A politikus elmondta, az egész anyaországi államigazgatást át kell hatnia  a nemzetpolitikai szemléletnek – beleértve a minisztériumokat és az Európa-politikát is –, e téren elsősorban az összmagyar kulturális, oktatási kormányzat működésére esik a hangsúly. Németh Zsolt sikertörténetnek nevezte az Orbán-kormány idején létrehozott Magyar Állandó Értekezlet tevékenységét a Kárpát-medencei magyar–magyar párbeszéd tekintetében, amelyet szerinte a Magyar Szocialista Párt azért szüntetett meg 2004 novemberében, mert tarthatatlannak tartotta, hogy a határon túli szervezetek támogatják a kettős állampolgárság megadását.

„Még nincsenek leülepedett elképzeléseink a határon túli szervezetek kapcsolatrendszere ügyében, ám mindenképpen újjá kell alakítani az egyeztetési mechanizmust, mégpedig egy Máért típusú, minden legitim magyar szervezetet befogadó fórum keretében” – hangsúlyozta a fideszes politikus, aki pártja stratégiai partnerének nevezte a pártpolitikai élet fölött elhelyezkedő EMNT-t, amelynek szerinte a Székely Nemzeti Tanácshoz hasonlóan elévülhetetlen érdeme van az autonómia ügyének tematizálásában.

Az Orbán-kormány külügyi államtitkára üdvözölte Románia és a Moldovai Köztársaság közeledését, az amerikai rakétapajzs Romániába telepítése szerinte az erdélyi magyarság hosszú távú biztonságát is szolgálja, ugyanakkor fontosnak nevezte a román–magyar gazdasági kapcsolatok élénkítését – például Erdélyt és az anyaországot összekötő, 19. századi állapotú infrastruktúra fejlesztését, akár egy Budapest–Kolozsvár közötti gyorsvasút kiépítését.

„Örülök neki, hogy vita folyik a romániai politikában a decentralizációról, a régiók átalakításáról, ez ugyanis a területi önkormányzatiság irányába visz, emellett fontos, hogy a románság részéről nyitottság mutatkozik a kulturális autonómia iránt” – állapította meg Németh Zsolt, hozzátéve: az önrendelkezés ügyében lényeges kérdés, hogy az erdélyi magyar politika mennyire vállalja fel ezt a célkitűzést, és fontos, hogy ne csak választási kampányban tegye.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés